Szokás szerint kár is tippelni

Aligha kell megvárni ahhoz néhány nagy férfisztár búcsúját, hogy elővehessük az amerikai szakírók egyik kedvelt fordulatát: "It’s anybody’s Open”, ami utánozhatatlan tömörséggel azt hivatott jelezni, hogy mostantól bárki megnyerheti a Flushing Meadows-i bajnokságot. Már az sem kizárt, hogy idén megdől egy hovatovább harminc esztendeje érvényes törvény: aki New Yorkban diadalmaskodik, az vagy már volt világelső, vagy záros határidőn belül az lesz. (Három évtized alatt ha két szabályt erősítő kivételt lelni.) Jóllehet az évadzáró Grand Slam-tornán szükségeltetik a legnagyobb kitartás, a legmagasabb ingerküszöb, hiszen a hőség, a szörnyű párásság, a szüntelen vibrálás, az egy-egy fuvallattal a pályára betörő kajaszag, a teniszszentélyek csendjéhez képest elviselhetetlen örökös zsongás (megbolondítva a közeli La Guardia betonjára tartó repülők zajával) mind olyan tényező, amely végsőkig próbára teszi a legkeményebb profi tűrőképességét is.
Hiába vagy sztár, New Yorkban ez senkinek sem újság. Itt mindenki annak képzeli magát, épp ezért hiába várod, hogy a nap minden órájában megkülönböztetett figyelemmel illessenek – örülj, ha néhány villanás jut rád a reflektorfényből. Igen, Melbourne-ben rajongtak érted, Párizsban szerettek, Wimbledonban tiszteltek, általában lélegzetvisszafojtva figyelték mozdulataidat. Flushing Meadows Corona Parkjában viszont egy vagy csupán a szórakoztatóipar kellékei közül. Ez Amerika, azon belül New York, ahol ugyan megveszik a jegyet, és voltaképpen érdeklődnek is irántad, ez azonban nem jelenti azt, hogy a negyedik szettben, a 6:5-öt követő szünetben ne állnának fel, és ne mennének ki egy hamburgerért, annak ellenére, hogy nemsokára egy végtelenül feszültnek ígérkező rövidítés következik. Végül is, a büfé fölött is van kivetítő, tudják nézni ott is, az éhség csillapítása pedig egy jóléthez szokott jenki számára alighanem a legfontosabb, egy koszos kis tie-breakkel legalábbis nem említhető egy lapon.
Egyszóval, ilyen környezetben, ilyen miliőben kell megmutatni: a kvalifikációs tornát is beleszámítva majd’ kétszáz indulóból egyvalaki akad majd, aki a két hét alatt hét, három nyert szettre menő főtáblás meccsen győzve odaállhat az amerikai szövetség elnöke elé átvenni a trófeát, továbbá a csekket, amelyet sosem látott 900 ezer dollárról állítottak ki (ez a legbusásabb honorárium, amely a négy GS-tornán begyűjthető).
Nohát épp ezért kezdhetjük vakargatni a tarkónkat, ha a férfiaknál az ilyenkor elvárt esélylatolgatásba kívánnánk bocsátkozni. Elég csak az idei három Slam győztesén végignézni, hogy úgymond elmenjen a kedvünk az egésztől. Thomas Johansson, Albert Costa, Lleyton Hewitt. Sikerüket megelőzően két héttel aligha akadt bárki, aki azt mondta volna: igen, ez az ő tornájuk lesz. Persze, Hewitt világelsőként úgymond bárhol, bármikor – no de épp Wimbledonban? Igen, ott: tíz évvel Andre Agassi után megint az alapvonalról nyerték el a legbecsesebb trófeát, amiből megállapítható, hogy igazándiból már nincs olyan törvényszerűség a XXI. század férfiteniszében, amelyik érvényesnek mondható. Minthogy az US Openen ez már a XX. század végén is így volt, kísérletet sem szabadna tenni arra, hogy megpróbáljunk támpontot adni a fene nagy kuszaságban. Erre az elmúlt két év is megtaníthatott, hiszen végignéztük, miként húz elő újabb és újabb nyulakat egy Pete Sampras nevű varázsló a cilinderéből, ámult a világ, harmincon túl mint menetel a döntőig (esztendeje három egymást követő meccsen múlta felül a megelőző három év győzteseit, Raftert, Agassit és Szafint), mígnem a fináléban rendre érkezett egy huszonéves süvölvény, és három szett után épphogy csak takarítókat nem hívtak a törmelékek felsöpréséhez. Mit mondhatnánk ennek tudatában? Hogy talán sikerül neki megint? Hogy Hewitt címvédése nem volna meglepetés? Hogy azért Agassinál sosem lehet tudni? Hogy most Roddickon a sor? Higgadt fejjel nem érdemes efféle jóslatokba bocsátkozni.
Mint ahogy a lányoknál nem érdemes a mustrát túlzottan elhúzni. A kérdés mindössze az: Venus vagy Serena? Ez gyaníthatóan jövő szombaton dől majd el, amikor a testvérharc soros felvonása következik a fináléban. Csupán egyvalamit nehéz megmondani: a pillanatnyi forma dönt majd, vagy pénteken este apjuk, Richard Williams.