Capriati és Costa is továbblépett

Vágólapra másolva!
2002.06.04. 22:06
Címkék
Jennifer Capriati is biztosította helyét a Roland Garros elődöntőjében, ahol Serena Williamsszel találkozik majd. Az első helyen kiemelt amerikai Jelena Dokic ellen nyert egy kemény, háromszettes mérkőzésen. "Úgy hiszem, jól játszottam, a szerváimmal még magamat is megleptem. Ezzel együtt fárasztó mérkőzés volt: szerencsémre, hiszen így nem ér majd váratlanul a következő, még nagyobb akadály."A férfiaknál az argentin Guillermo Canast legyőző spanyol Alberto Costa is hasonló gondolatokat osztott meg az újságírókkal. Mi több, az ő öt szettes mérkőzése kezdetben még nehezebbnek tetszett. A salakpályás specialista hispán csupán az utolsó játszmában mutatta meg igazi tudását. Jóllehet, egyelőre ez is elég volt.Roland Garros, női és férfi egyes, negyeddöntő: Capriati (amerikai, 1.)-Dokic jugoszláv, 7.) 6:4, 4:6, 6:1. Costa (spanyol, 20.),-Canas (argentin, 15.) 7:5, 3:6, 6:7, 6:4, 6:0.
Legfrissebb hírek

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
13 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
31 perce

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
33 perce

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
55 perce

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
56 perce

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
1 órája

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik