Canas, az erős krapek

Vágólapra másolva!
2002.06.03. 22:01
Címkék
"Szinte tökéletesen játszott, szünet nélkül küldte felém az erősebbnél erősebb ütéseket, éppen ezért egyre jobban fel kellett volna pörögnöm, ám ezúttal nem sikerült. Ennél többet tényleg nem tudtam kihozni magamból” – búcsúzott Párizstól Gustavo Kuerten, majd bejelentette: az idén sem indul Wimbledonban."Már az elején sejtettem, hogy meglesz a meccs, mert feltűnően jól éreztem magam a pályán, ráadásul Guga nem volt éppenséggel csúcsformában. Azt hiszem, végre megteremtődött a belső békém, amihez hozzájárult az is, hogy megszületett az első gyermekem. Meg aztán mentálisan erősebb vagyok, mint mondjuk egy-két éve” – magyarázta a Kuerten uralmát megdöntő Albert Costa."Mindent visszaadott, még azt is, amit nem lehet. Iszonyatosan erős krapek, még ha néha úgy is tesz, mintha meg akarna halni” – mondta a Kuertennel együtt elvérző Lleyton Hewitt a legyőzőjéről, Guillermo Canasról."Szimpatikus, kedves srác, meccs közben viszont elég nehéz elviselni őt” – ezt meg Canas mondta Hewittról."Én is találkoztam Rafterral. Mondtam neki, nehogy abbahagyja a teniszt, mert két munkát is félbehagyott, az egyiket Wimbledonban, a másikat meg a Davis-kupában. Szerintem vissza fog jönni az év vége felé” – véli John Newcombe, az ausztrálok egykori világklasszisa.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
1 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
15 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
34 perce

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
36 perce

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
58 perce

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
58 perce

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik