Téli olimpia 2030: legalább hatan érdeklődnek a rendezés iránt

Vágólapra másolva!
2023.03.30. 09:42
null
Christophe Dubi szerint megnyugtató, hogy sok országban feltámadt az érdeklődés a rendezés iránt (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közlése szerint legalább hat potenciális jelölt jelezte érdeklődési szándékát a 2030-as téli olimpia megrendezésére.

 

„Számos érdeklődő van, és sajnálom, hogy ebben a szakaszban még nem mondható el, kik ezek, de többen vannak, legalább hatan” – fogalmazott Christophe Dubi NOB-igazgató.

Hozzátette: megnyugtató a szervezet számára, hogy sok országban feltámadt az érdeklődés a lebonyolítás iránt.

Dubi jelezte azt is, hogy a következő hetekben tárgyalni fognak az érdeklődőkkel, és a NOB azt sem zárja ki, hogy egyszerre szavaz majd a 2030-as és 2034-es téli olimpia rendezőjéről.

A NOB illetékes testülete még decemberben úgy döntött, hogy elhalasztja a 2030-as játékok helyszínkijelölését, mert az éghajlatváltozás, a fenntarthatóság kérdése és a jövőbeli kihívások miatt az esetleges jelentkezőknek a kandidálás előtt szélesebb körű vitát kell lefolytatniuk.

A 2010-es téli olimpia rendezője, Vancouver már jelezte érdeklődését, egyelőre Brit Columbia tartomány támogatása nélkül. A 2002-es házigazda Salt Lake City a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia közelsége miatt 2030 helyett inkább a 2034-es téli olimpiát venné célba, míg Szapporó – amely 1972-ben látta vendégül a téli játékokat – egyelőre nem kíván kandidálni a 2021-es tokiói nyári olimpiát követő kedvezőtlen közhangulat miatt.

A svédek – akik Milánóval és Cortinával szemben elveszítették a 2026-os pályázatot – előzetes tanulmányt végeznek a 2030-as rendezés kapcsán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik