Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: leginkább lányaink villoghatnak Szöulban

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2023.03.09. 08:50
null
Jászapáti Péter (fehérben) nyerte a kéttávos válogatót, így ő indulhat a vb-n (Fotó: Árvai Károly)
Ahogy az a sportágban már megszokott, a szezon legvégén rendezik a világbajnokságot: péntektől vasárnapig a rövid pályás gyorskorcsolyázók Szöulban versenyeznek.

A magyar short track adta a sportág utolsó összetett világbajnokát, legalábbis az egyiket, hiszen tavaly áprilisban Liu Shaoang megvédte vb-címét, emellett sporttörténelmet írt, Montrealban mindhárom távon, 500, 1000 és 1500 méteren is aranyat szerzett – a hölgyeknél a dél-koreai Csoj Min Dzsong írta be magát ily módon a rövid pályás gyorskorcsolyázás történelemkönyvébe.

Noha ő ezúttal hazai környezetben versenyez, nem biztos, hogy most is tündökölni fog, nagyobb az esélye annak, hogy Suzanne Schulting nevétől lesz hangos a szöuli vb, a holland klasszis évek óta a sportág meghatározója, csak tavaly két nappal a montreali rajt előtt pozitív lett a koronavírustesztje...

A férfiaknál viszont tarolhat egy hazai versenyző: Pak Dzsi Von nyerte meg az idén először kiosztott kristálygömböt, amelyet az összetett világkupagyőztes vihet haza a hat állomásból álló vk-szezon végén – a hölgyeknél az első nyertes Suzanne Schulting.

Hogy a nagyok versenyébe hogyan és miként tud beleszólni az elsősorban férfivonalon alapos változáson áteső magyar válogatott, még nem tudjuk, legfeljebb találgathatunk a vk-sorozat alapján, amelyben az első két versenyt ugyan kihagyták a mieink, ám a további négyen a várakozáson felül teljesítettek.

„Az elmúlt hetekben, hónapokban mondottakat továbbra is tartom, leginkább a hölgyektől és Jászapáti Petrától várhatunk kiugró eredményeket  – mondta Bánhidi Ákos, a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott szakmai vezetője.  – A világkupa-sorozatban nyújtott teljesítményünkkel elégedett lehetek, s bár Szöulban is ugyanaz a mezőny vár ránk, mint a vk-viadalokon, ez mégiscsak vébé, így aztán kérdés, hogy pusztán ez a tény kire mekkora terhet tesz. Van együttes, amelynél éppen ellentétes változást várok: a dél-koreaiak önmagukhoz képest talán valamivel haloványabban szerepeltek az utolsó világkupaversenyen, ám abban biztos vagyok, hogy hazai pályán erőre kapnak. Mi továbbra is az építkezés időszakát éljük a férficsapattal, így aztán ezúttal is örülünk majd minden negyed-, illetve esetleges elődöntős futásnak.”

A magyar válogatott pénteken repült Szöulba, a csapat összetételében történt némi változás a vk-viadalokon megszokottakhoz képest, a januári gdanski Európa-bajnokságon nyaksérülést szenvedő Somodi Maja rehabilitációja hosszabb időt vett (vesz) igénybe, mint amennyire számítani lehetett, így Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia és Sziliczei-Német Rebeka mellé Szigeti Dóra került az együttesbe.

A férfiaknál egyre inkább erőre kapott és formába lendült a szeptemberben megsérülő Jászapáti Péter, ezért az edzők kéttávos válogatót írtak ki közte és Bontovics Balázs között, s mivel Jászapáti bizonyult jobbnak, ő utazhatott a vb-re – Tiborcz Dániel, Nógrádi Bence, Talabos Attila és Varnyú Alex mellett.

„A tavalyi világbajnoki eredményeink alapján a nőknél és a férfiaknál is távonként két-két versenyzőt indíthatunk – tájékoztatta lapunkat Bánhidi Ákos. – Az utazás előtt Jászapáti Petra kezéről lekerült a gipsz, egy speciális eszköz védi az ujját, szerintem ő van annyira profi, hogy ez nem hátráltatja majd a versenyen. Mindhárom váltónkban van lehetőség, meglátjuk, mennyire sikerül előbányászni a versenyzőkből a szezon végén a korábban megbújó tartalékokat.”    

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik