Két összeillő ember – Kovács Erika jegyzete

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.03.28. 23:34

Hatvanhat év után lesz újra magyar páros a téli olimpián: még bennem az érzés, milyen jó volt ezzel a felhanggal nekivágni 2022-ben a pekingi játékoknak – hogy aztán ott összedőljön kicsit a világ, s immár arról írhassak, hogy a Chtchetinina Ioulia, Magyar Márk páros mégsem léphet jégre a versenyen… A történet ismert: Magyar Márk koronavírustesztje már az olimpia helyszínén lett pozitív, így a jég helyett a magyar fiú a „karanténhotelbe” került.

Immár Milánó és az újabb olimpia a tét, s megint csak megvan párosban a magyar kvóta, de ezek után kissé félve rögzíti az ember, hogy 70 esztendő után lesz, lehet magyar páros a téli játékokon, innentől pedig tényleg csak abban bízhatunk, hogy már ne jöjjön közbe semmi. Ebben a szezonban sok nehézséggel küzdött a Pavlova Maria, ­Sviatchenko Alexei duó, többek között utóbbi hátsérülésével, ez pedig hozott némi feszültséget a felkészülésükbe. Ám azért ne aggódjon senki se túlságosan, hiszen olyan legendás mesterrel készül a páros, akinek tényleg a kisujjában van a szakma: Dmitrij Szavin neve fogalom a műkorcsolyában, már pusztán azt sikerként könyvelhetjük el, hogy a világhírű orosz tréner irányítja Pavlováék felkészülését – és ez azt is mutatja (jó, legyünk visszafogottak: mutathatja), hogy sokra van hivatva ez a páros.

Kettejük miatt egyébként a honi szövetség kapott hideget-meleget, hiszen a páros mindkét tagja orosz születésű, de ebben a sportágban ez egyáltalán nem kirívó eset (Magyar Márk korábbi párja jelenleg éppen lengyel színekben versenyez) – nemzetközi szintű korcsolyázó nem terem minden bokorban, ráadásul egy orosz születésű páros a fiatal magyarok előtt utat mutathat, mi több, kaput nyithat: ezt tette a Pavlova, Sviatchenko duó is, hiszen nyolcadik helyükkel egy másik párosunk esélyt kaphat arra, hogy a szeptemberi pótkvalifikációs viadalon harcba szálljon egy újabb kvótáért.

De vissza Szavin mesterhez, aki így jellemezte Pavlováékat: „Hogy mi volt az első benyomásom róluk? Az, hogy összeillenek. Az egyik legígéretesebb páros, amelyikkel együtt dolgozom jelenleg.” Szavin mester mondatai jelentik a vezérfonalat – a Pavlova, Sviatchenko párosnak, a korcsolyázócsaládnak és nekünk, a sportág szerelmeseinek egyaránt.

Nem vitás, ez a két korcsolyázó technikailag a világbajnokok szintjén van. Előadásmódban némileg elmaradnak a legjobbaktól, ám e tekintetben is hagyatkozhatunk Dmitrij Szavinra: „Szeretem azt látni, hogy boldogok a korcsolyázóim. Ha tisztán korcsolyázol, ha szívből jön minden, túl nagy baj nem lehet.” Egy kicsi azért most van, hiszen a páros egyik tagja sem felhőtlenül boldog, mert bár megszerezték a hőn áhított kvótát, elmaradtak a várakozástól: a tavalyi negyedik hely után ezúttal „csak” a nyolcadikok lettek a világbajnokságon.

De ezt a csalódottságot, Szavin mester tudását, a páros tehetségét és képességeit öntsük bele egy zsákba, tegyünk hozzá még egy majdnem teljes évnyi felkészülést, no meg némi olimpiai lázat, s akkor akár a milánói napok igazi fényességet hozhatnak – a magyar sportnak is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Szív vagy ész? – Mohai Dominik jegyzete

Bajnokok Ligája
11 órája

Medvebőr és önbizalom – Deák Zsigmond jegyzete

Vízilabda
Tegnap, 7:35

Hat idény, öt érem – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 07:10

Legyen végre kettő! – Mohai Dominik jegyzete

Német labdarúgás
2025.05.27. 23:52

Más kávéház – Smahulya Ádám jegyzete

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 23:33

Lipcsei Péter nyomdokain – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 22:57

A bizalom ereje – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 00:01

Támadószentek – Ballai Attila publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 00:00
Ezek is érdekelhetik