Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Vágólapra másolva!
2025.03.25. 10:30
Kim Minseok (Fotó: Getty Images)
Kim Minseok, a magyar színekben szereplő dél-koreai gyorskorcsolyázó nem elégedett az idei világbajnoki eredményeivel, de így is dobogóra szeretne állni a jövő februári, milánói-cortinai téli olimpián.

A 25 éves sportoló az M1 aktuális csatornának nyilatkozva arról beszélt, a nemrég véget ért idényben még nem érezte magát százszázalékosnak, ami szerinte amiatt volt, hogy hároméves kihagyás után tért vissza a jégre.

„Tudom, hogy ennél sokkal keményebben kell edzenem, korcsolyatudásban is előre kell lépnem, de hiszem, hogy a következő, olimpiai kvalifikációs idényben ismét csúcsformában leszek” – mondta az olimpiai ezüst- és bronzérmes gyorskorcsolyázó, aki megköszönte a magyar szövetségnek azt, hogy versenyzési lehetőséget adott neki.

Kim Minseok kiemelte, a március közepén rendezett távonkénti világbajnokságon szerzett két 12. helyével egyáltalán nem volt elégedett, ugyanis a dobogóért szeretett volna harcolni. Hozzátette, tudja, hogy a korábbinál sokkal keményebben kell majd dolgoznia ahhoz, hogy megközelítse egykori eredményeit, de a célja továbbra is az, hogy a jövő februári téli olimpiát érmet nyerjen.

Kim Minseok hosszú kihagyása után tavaly ősszel magyar színekben tért vissza, mivel szülőhazájában másfél évre eltiltották ittas vezetés miatt, a válogatottból pedig három évre kizárták. A gyorskorcsolyázó 19 esztendősen, a pjongcsangi téli olimpián bronzérmes volt 1500 méteren, majd ezt megismételte három éve Pekingben. Az üldözéses csapatversenyben 2018-ból van egy ezüstérme is.

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám szerint Los Angelesben ott lesznek az orosz és a fehérorosz sportolók is

Egyéb egyéni
2025.04.07. 12:05

Néha azért sportról is szólt az ének

Népsport
2025.04.04. 11:01

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
2025.03.27. 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
2025.03.27. 13:05

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
2025.03.25. 09:33

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17
Ezek is érdekelhetik