Alpesisí-vk: Mikaela Shiffrin visszatért óriás-műlesiklásban

Vágólapra másolva!
2025.02.21. 14:16
Fotó: Getty Images
A századik világkupa-győzelmére hajtó Mikaela Shiffrin közel három hónap után pénteken versenyez először óriás-műlesiklásban.

A 29 éves amerikai sztár a Sestriere világkupa-állomáson indult el korábbi kedvenc számában és az első futamban 2.89 másodperccel maradt el az első új-zélandi Alice Robinsontól, így a 18. helyről várja a második futamot.

„Még nem érzem, hogy teljesen önmagam lennék, de elégnek érzem magam arra, hogy itt legyek” – mondta a futam után Shiffrin, aki óriás-műlesiklásban elért 22 vk-győzelmével rekorder, 2019-ben és 2023-ban pedig a versenyszám világkupa-sorozatának győztese is volt.

A kétszeres olimpiai bajnok Shiffrin a killingtoni vk-futamon sérült meg súlyosan. Az óriás-műlesiklás második futamában elvesztette egyensúlyát és teljes sebességgel a védőhálóba csapódott. Percekig ápolták, majd kórházba szállították, bukása következtében a hasán egy seb keletkezett és súlyos izomsérülései is voltak. Hosszú kihagyás után a múlt heti világbajnokság előtt visszatért, ám óriásban nem indult.

 

Legfrissebb hírek

Kerek szám, kerek világ – Zsoldos Barna publicisztikája

Téli sportok
2025.02.25. 23:41

Alpesisí-vk: Shiffrin sikere Olaszországban, elsőként érte el a 100. világkupa-futamgyőzelmet

Téli sportok
2025.02.23. 13:27

Leitgeb Richárd és Tóth Zita nyerte meg a műlesiklást az alpesisí-bajnokságon

Téli sportok
2025.02.19. 16:53

Shiffrin évszázados rekordot állított be a kombinációs csapatverseny aranyával a vb-n

Téli sportok
2025.02.11. 15:02

Shiffrin poszttraumás stressz-szindrómában szenved

Téli sportok
2025.02.11. 11:10

Alpesisí-vb: Mikaela Shiffrin nem indul óriás-műlesiklásban

Téli sportok
2025.02.10. 12:36

Alpesisí-vb: svájci siker férfi lesiklásban, de nem Odermatt nyert

Téli sportok
2025.02.09. 14:26

Alpesisí-vk: Odermatt nyerte az első kitzbüheli futamot, Pinturault óriásit bukott

Téli sportok
2025.01.24. 17:14
Ezek is érdekelhetik