Alpesisí-vk: Hirscher 23. helyezéssel tért vissza Söldenben

Vágólapra másolva!
2024.10.27. 16:04
Audi FIS Alpine Ski World Cup - Men's Giant Slalom
Marcel Hirscher (Fotó: Getty Images)
Marcel Hirscher kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző 23. helyezéssel tért vissza – több mint öt évvel a visszavonulása után – a világkupaidény első állomásán, a vasárnapi óriás-műlesikló versenyen Söldenben.

A 35 éves sportoló épphogy továbbjutott az első futamból, a másodikban viszont a harmadik legjobb időt érte el, így végül 2.16 másodperc volt a hátránya a győztes norvég Alexander Steen Olsen mögött.

Visszatérése rekordot jelentő 33 ezer nézőt vonzott a világkupaszezon hagyományos nyitó hétvégéjére. Hirscher 2019 szeptemberében jelentette be visszavonulását, néhány hónappal azután, hogy sorozatban nyolcadik összetett vk-győzelmét aratta. A hétszeres világbajnok többször úgy nyilatkozott, nem akar újra versenyezni, idén áprilisban mégis a visszatérés mellett döntött, de immár nem Ausztria, hanem édesanyja szülőhazája, Hollandia színeiben indul.

Hirscher minden idők legeredményeseb férfi sízője. Olimpián három (két arany, egy ezüst), világbajnokságon pedig 11 (hét arany, négy ezüst) érme van, a világkupában a nyolc összetett diadal mellett 12-szer végzett szakági pontverseny élén, 67 futamot nyert és 138 versenyen állt dobogóra.

Rajta kívül Lucas Pinheiro Braathen is Söldenben tért vissza, a műlesiklás korábbi vk-győztese egy évig nem versenyzett, és norvég helyett immár brazil színekben szerepel. Ezúttal a negyedik helyen végzett, miután az övé volt a leggyorsabb második futam.

Az összetettben címvédő svájci Marco Odermatt tavaly tíz óriás-műlesikló versenyből kilencet megnyert, most viszont az első futam első indulójaként kiesett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik