Rp. gyorskorcsolya: megszüntették a doppingeljárást Varnyú Alex ellen

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.08.26. 13:08
Varnyú Alex (Fotó: Árvai Károly)
Az Európa-bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó biológiai útlevelében még tavaly novemberben véltek eltérést az ellenőrök, emiatt a Nemzetközi Korcsolyázószövetség (ISU) doppingeljárást indított a sportoló ellen – ezt szüntették meg néhány napja.

Varnyú Alex biológiai útlevelével volt a gond, legalábbis elsőre ez volt a Nemzetközi Korcsolyázószövetség (ISU) álláspontja, emiatt tavaly novemberben az Európa-bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázót ideiglenesen felfüggesztette, és kezdeményezte négyéves eltiltását.

A Magyar Országos Korcsolyázószövetség (MOKSZ) természetesen nem hagyta annyiban az ügyet, szakemberek (orvosok és jogászok) segítségével bizonyította a több hónapos eljárás során, hogy Varnyú Alex nem hibázott – az erről szóló döntést kézhez is kapta a szövetség és az érintett sportoló.

A MOKSZ közleményt adott ki hétfőn az eljárás kapcsán, ezt alább idézzük is:

„A Magyar Országos Korcsolyázószövetség (MOKSZ) 529 nappal a 2026-os téli olimpiai játékok rajtja előtt jelentős sportdiplomáciai és kimagasló sportjogi sikerről tájékoztatja a közvéleményt jelen közleményben.

A tiszta felkészülés és a doppingok nélkül versenyzés mindig is alapvető szempont volt a korcsolyasportokban – így természetesen a válogatott sportolók esetében is: szövetségünk elkövet és elkövetett eddig is mindent, hogy a magyar sport jó híre e tekintetben is sérthetetlen legyen, ennek pedig egyik alapvető feltétele, hogy a sport résztvevői tiszta eszközökkel, az előírt szabályoknak megfelelően dolgozzanak.

Ez az irányelvünk és hitvallásunk került veszélybe akkor, amikor Varnyú Alex rövidpályás gyorskorcsolyázó olimpikon biológiai útlevelében észlelt atipikus eltérések gyanúja miatt a Nemzetközi Korcsolyázószövetség (ISU) doppingeljárást indított válogatott sportolónkkal szemben.

Az ISU az eljárás megindítását követően Varnyú Alex sportolói jogállását ideiglenesen felfüggesztette 2023 novemberében, és indítványozta a magyar válogatott sportoló négyéves eltiltását.

A MOKSZ szakmai és jogi beadványait értékelve és azokat elfogadva egy tíz hónapos eljárás végén az ISU fegyelmi bizottsága 2024. augusztus 23-án Varnyú Alexet felmentette a doppingeljárás során ellene felhozott vádak alól, és a sportolóval szemben az ISU által támasztott, meglehetősen súlyos költségigényt is elutasította.

A sportoló felmentése sportdiplomáciai sikerként is értékelhető – a szakmai és jogi siker mellett. S olyan eredményként, amely megmutatta, a MOKSZ következetes munkát végez évtizedek óta, amelynek során zsinórmértéket jelent a tiszta, doppingmentes sport.

Ugyanakkor a néhány napja véget erő eljárás rámutatott arra is, hogy a tiszta felkészülés során még a leggondosabb figyelem és sportvezetés mellett is hatványozottan figyelni kell a versenyzők szakmai és jogi védelmére.

Az ISU fegyelmi bizottsága által meghozott határozat 18 nap múlva emelkedik jogerőre.”

 

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
18 órája

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:45

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
Tegnap, 10:02

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Korisok a vízben, avagy különleges csapatépítő délután a Lupa-tóban

Téli sportok
2025.07.02. 19:21
Ezek is érdekelhetik