Rövid pályás gyorskorcsolya: Egyre nő a tét – Bánhidi Ákos

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2023.09.18. 09:38
null
Bánhidi Ákos, a válogatott szakmai vezetője elégedetten számolt be a csapat felkészüléséről (FOTÓ: SZABÓ MIKÓS)
Rajtol a szezon rövid pályás gyorskorcsolyában: hétvégén az országos bajnokság és válogatóverseny keretében lépnek először téthelyzetben jégre legjobbjaink.


Hamarosan színre lépnek rövid pályás gyorskorcsolyázóink – a munka persze már hónapok óta folyik, mégpedig teljes intenzitással, és a felkészülés során több edzőtábort is megjártak válogatott korisaink.

„A megszokott pihenő után már tavasszal megkezdtük a munkát – kezdte beszámolóját Bánhidi Ákos, a magyar short track válogatott szakmai vezetője. – Májusban olyan helyszínt kerestünk magunknak, ahol már biztosan jó az idő az itthoni változékony időjárással ellentétben. Így Lido Adrianóba utaztunk – Ravenna mellé. Oda, ahol történt a nemzeti katasztrófa, amikor a viharos esőzés, a pusztító szélvihar következményeként tizennégy ember vesztette életét… Hogy minket nem mosott el az eső, pusztán a vakszerencsének volt köszönhető. Döbbenet volt, két hétig voltunk a tengerparton, de a napot nem láttuk egy pillanatra sem. A katonaság vett minket körül, s egy helyi lakos mondta, bár ötvenhat éves, ilyet még sohasem látott.”

A nehéz körülmények ellenére Olaszországban is elvégezték az eltervezett munka nagyjából nyolcvanöt százalékát.

Néhány héttel később aztán a csapat ismét Olaszország felé vette az irányt, ám ezúttal már magaslatra utazott, hiszen az elmúlt években jól bevált helyszínen, Bormióban táboroztak a mieink: ezek a napok leginkább kerékpározással és futással teltek, és ahogy Bánhidi elárulta: „Minden perce aranyat ért.”
Augusztusban a felnőtt és junior férfisor még visszatért ide – itt történt egy baleset is: Jászapáti Péter lejtmenetben bukott a kerékpárjával.

„Peti hatalmasat esett, ehhez képest nem szenvedett semmilyen súlyosabb sérülést. Tíz napot hagyott ki a felkészülésből, lassan visszanyeri formáját” – jegyezte meg Bánhidi Ákos.

Az, hogy a háromból két edzőtábort együtt töltött a teljes válogatott, s hogy a férfi és női sor gyakorta edz együtt, akárcsak régen, az elmúlt, sok tekintetben nyugtalan esztendő után újra nyugalmat hozott, s a közös munka fizikailag és lelkileg is erősítette a versenyzőket.

Egyedül Tiborcz Dániel „maradt ki a jóból” hosszabb ideig.

„Danit meg kellett műteni, mert a bokájában volt egy begyulladt ganglion. Hála istennek, gyorsan felzárkózott, jó a lába, ám mivel még nincs benne olyan sebesség, mint kellene, a hétvégi országos bajnokságon és válogatón nem indul, de az elképzelhető, hogy a hatkörös tesztet lefutja” – árulta el Bánhidi Ákos.

A színre lépés tehát első körben a hétvégi magyar bajnokságot takarja: a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban rendezendő versenyen az is kiderül, kik utazhatnak a világkupa-sorozat első négy (tengerentúli és ázsiai) állomására – hogy utána a januári Európa-bajnokságon és a következő nagy versenyeken kik alkotják a csapatot, a szezon első felében mutatott teljesítmények is alakíthatnak.

„Semmiképpen sem szeretnénk azokról elfeledkezni, akik itthon maradnak, így aztán őket is figyeljük – tette hozzá Bánhidi Ákos. – Az olimpiai ciklus felénél járunk, lépésről lépésre emelkedik a terhelés és a tét, ez a felkészülési idény már nagyságrendekkel nehezebb volt, mint az előző.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik