Műkorcsolya: nem foglalkoztatja az országváltás Láng Júliát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.04.09. 13:44
null
A mentális felkészülésre akar nagyobb hangsúlyt fektetni (Fotó: HUNSKATE)
Láng Júlia a 34. helyen végzett a nők versenyében a Szaitamában rendezett márciusi műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon.

A sportoló a Kossuth Rádiónak azt mondta, bár az eredménye ezt nem tükrözte, jó formában és jó állapotban érezte magát a vb-n, jól tud együtt dolgozni az olaszországi edzőkkel, ezért „szinte biztosan” kijelentheti, hogy a következő szezonra is ott fog felkészülni.

„A mentális felkészülésre azonban sokkal nagyobb hangsúlyt fogok fektetni, hogy a versenyeken is meg tudjam mutatni azt, amire az edzéseken képes vagyok” – fogalmazott Láng.

A 19 éves Láng Júlia a januári Európa-bajnokság után döntött úgy, hogy nem folytatja a közös munkát korábbi edzőjével, Sebestyén Júliával. Elmondta, hogy nagyon jól fogadták az olaszországi akadémián, ahol sok nemzet képviselői készülnek együtt és kemény munka folyik, ami neki nagyon tetszik. Arra a kérdésre, hogy felmerült-e benne az országváltás gondolata, a versenyző határozott nemmel válaszolt.

„Amíg lehet, én a magyar színeket fogom képviselni. Teljes mértékben magyar vagyok és szeretném a hazámat büszkén képviselni. Szeretném a következő olimpiára a kvótát megszerezni Magyarországnak és képviselni a magyar színeket az olimpián, ez a fő célom” – mondta Láng Júlia.

Legfrissebb hírek

Egy napig „titkolták” a magyarok győzelmét

Népsport
2025.02.25. 09:58

Műkorcsolya: szerdától szombatig Debrecenben rendezik a junior-vb-t

Téli sportok
2025.02.24. 16:07

Téli EYOF: Ekker Léna küzdeni akarásból jelesre vizsgázott

Téli sportok
2025.02.12. 16:09

Kűrt futhat Tallinnban az Ignateva, Szemko duó

Téli sportok
2025.01.31. 18:28

Műkorcsolya Eb: odaérnek a dobogóra Pavlováék?

Egyéb egyéni
2025.01.28. 14:25

Bravúrral jutott ki a junior műkorcsolya vb-re a magyar páros

Téli sportok
2025.01.26. 11:41

Költészet pengeélen – Szilassy Nadine műkorcsolyázó verseket is írt

Népsport
2025.01.16. 09:42

Az orosz korcsolyázók is indulhatnak az olimpiai kvalifikáción

Téli sportok
2024.12.21. 12:24
Ezek is érdekelhetik