Gyász: elhunyt a németek olimpiai bajnok szánkósa

Vágólapra másolva!
2023.03.06. 17:39
null
Klaus Bonsack 1982-ben, már edzőként (Fotó: Getty Images)
Nyolcvanegy éves korában Innsbruckban elhunyt Klaus Bonsack, a németek legendás szánkóversenyzője.

Bonsack négy olimpiai érmet szerzett, aranyat 1968-ban kettesben, ezüstöt 1964-ben egyesben és két bronzot, 1968-ban egyesben, illetve 1972-ben kettesben. Világbajnokságokon ötször állt dobogón: 1967-ben első lett kettesben, 1965-ben kettesben és 1967-ben egyesben második volt, míg 1963-ben egyesben, 1969-ben párosban harmadikként zárt.

Visszavonulását követően Ausztriába költözött, és edzőnek állt. Az 1992-es olimpián tanítványai négy érmet szereztek. Később szánkó- és bobpályaépítéssel is foglalkozott, többek között ő hitelesítette a 2006-os, torinói olimpia pályáját is. A nemzetközi szövetség 2004-ben alapította meg a sportági hírességek csarnokát, és ő egyike volt az első három beválasztottnak.

Legfrissebb hírek

Két halálos áldozatot is követelt a párizsi ünneplés

Bajnokok Ligája
5 órája

Gyászol az Internazionale: a BL-döntő napján elhunyt a klub legendás elnöke

Olasz labdarúgás
Tegnap, 18:31

Elhunyt Hódy Szabolcs, korábbi válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.05.28. 21:23

Gyász: ütközött a kapussal, elhunyt az NB III-as csapat fiatal labdarúgója

Labdarúgó NB II
2025.05.28. 16:33

Kézilabda: 19 éves korában elhunyt Czenki Márk játékvezető

Kézilabda
2025.05.27. 13:48

Elhunyt Jim Irsay, az Indianapolis Colts tulajdonosa

Amerikai sportok
2025.05.22. 10:29

Gyász: rejtélyes betegségben hunyt el az izraeli válogatott középpályás

Minden más foci
2025.05.21. 09:48

Gyász: elhunyt Brian Glanville, minden idők egyik legjobb futballszakírója

Minden más foci
2025.05.17. 17:11
Ezek is érdekelhetik