Alpesisí-vb: minden magyar továbbjutott női óriás-műlesiklásban

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2023.02.16. 12:50
null
Úry Bálint, Kékesi Márton és Nagy Bence közül előbbi kettő folytathatja (Fotó: www.skihungary.hu)
A franciaországi Courchevelben csütörtökön rendezik a női óriás-műlesiklást, amelyben négy magyar versenyző is elindult.

 

Délelőtt rendezték az első futamot, amelyből a legjobb 60 versenyző jutott a 13:30-kor kezdődő második futamba. A mieink közül Hozmann Szonja érte el a legjobb időt, aki 47. lett, Tóth Zita 49., Junia Brigitta 58., Majtényi Hanna pedig az 59. helyen áll, ami azt jelenti, hogy mind a négyen érdekeltek lesznek a délutáni programban is.

A futamot az amerikai Mikaela Shiffrin nyerte meg, 12 századmásodperccel megelőzve a francia Tessa Worley-t és 31-gyel az olasz Federica Brignonét. A versenyen 114-en álltak rajthoz.

Bár a férfiak hasonló versenyszámát pénteken rendezik, a sok nevező miatt ebben selejtezőt kellett tartani, s a 107 induló között három magyar volt. Az első futamban Úry Bálint szerepelt a legjobban, aki a nagyon előkelő második helyet szerezte meg, Kékesi Márton pedig a 25. helyről várja a folytatást. Sajnos Nagy Bence viszont nem ért célba.

 

Legfrissebb hírek

Alpesisí-vk: Odermatt sorozatban negyedszer nyert összetettben

Téli sportok
2025.03.15. 18:18

Alpesisí-vk: Shiffrin sikere Olaszországban, elsőként érte el a 100. világkupa-futamgyőzelmet

Téli sportok
2025.02.23. 13:27

Alpesisí-vk: Mikaela Shiffrin visszatért óriás-műlesiklásban

Téli sportok
2025.02.21. 14:16

Úry Bálint és Tóth Zita nyerte meg az óriás-műlesiklást az alpesisí-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:23

Leitgeb Richárd és Tóth Zita nyerte meg a műlesiklást az alpesisí-bajnokságon

Téli sportok
2025.02.19. 16:53

Alpesisí-vb: Meillard győzött férfi műlesiklásban

Téli sportok
2025.02.16. 15:13

Alpesisí-vb: három magyar került be a férfi műlesiklás vasárnapi versenyébe

Téli sportok
2025.02.15. 17:45

Rast aranyérme, Majtényi 30., Polányi 31. műlesiklásban az alpesisí-vb-n

Téli sportok
2025.02.15. 15:00
Ezek is érdekelhetik