Videó: visszavonul a háromszoros olimpiai bajnok alpesi síző

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.12.29. 11:42
null
Matthias Mayer visszavonult (Fotó: Getty Images)
Meglepetésre azonnali hatállyal befejezte élsportolói pályafutását Matthias Mayer, az osztrákok háromszoros olimpiai bajnok alpesi sízője.

A 32 éves kiválóság a Bormióban zajló világkupafutamok között, csütörtökön hozta nyilvánosságra döntését az ORF televíziós csatornának nyilatkozva.

„Az elmúlt napokban sokat gondolkodtam, és azt kell mondjam, számomra eljött az idő, hogy befejezzem. Ez volt az utolsó vk-szereplésem, nekem ennyi elég volt” – jelentette ki Matthias Mayer, aki februárban, a pekingi téli olimpián sporttörténelmet írt, miután sorozatban három ötkarikás eseményen szerzett aranyérmet. A 2014-es szocsi játékokon lesiklásban, négy évvel később Pjongcsangban szuper-óriásműlesiklásban diadalmaskodott, Pekingben pedig ugyanebben a számban bizonyult a legjobbnak. Mayer ezek mellett 11 vk-futamgyőzelemmel is büszkélkedhet.

A mostani világkupaszezonban nyernie nem sikerült, de kétszer dobogóra állhatott.

„Jól kezdtem az évet, elégedett vagyok, de egyszerűen elég volt” – közölte Mayer, aki köszönetet mondott az osztrák szövetségnek, valamint támogatóinak, s úgy fogalmazott, „mindenki nagyszerű munkát végzett”.

„Izgatottan várom, hogyan folytatódnak a dolgaim” – tette hozzá a gyors számok specialistája.

A BEJELENTÉS AZ EUROSPORT KÖZVETÍTÉSÉBEN

Legfrissebb hírek

Várandós, így visszavonul a pályán és országúton is világbajnok brit kerékpáros

Kerékpár
2025.07.24. 16:47

Visszavonult a walesi labdarúgó-válogatott kapusrekordere

Minden más foci
2025.07.16. 15:03

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
2025.07.09. 16:21

„Így a legszebb a vége” – visszavonult a Liverpool korábbi BL-győztese

Angol labdarúgás
2025.06.25. 12:32

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
2025.06.19. 21:04

28 évesen visszavonul Bartók Donát

Kézilabda
2025.06.09. 14:15

Női kosár: bejelentette visszavonulását Raksányi Krisztina

Kosárlabda
2025.06.05. 16:30
Ezek is érdekelhetik