Sílövészet: visszavonul a németek 33 éves világbajnoka

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.03. 14:18
null
Erik Lesser befejezi pályafutását (Fotó: Getty Images)
Az idény végén befejezi pályafutását Erik Lesser, a németek világbajnok sílövője.

Nekem ennyi volt. Összepakolom a cuccaimat, megcsinálom a három világkupaversenyt, ami hátravan, majd: adios amigos!” – mondta a 33 éves versenyző, akit nem motivál, hogy jövőre hazai világbajnokságon, Oberhofban búcsúzhatna el; mint azt megjegyezte: a karrierjét nem hosszabbítja meg csak ezért.

Lesser – aki Arnd Peiffer és Simon Schempp után egy éven belül a német válogatott harmadik visszavonuló tagja – a 2015-ös vb-n két aranyérmet szerzett, megnyerte a 12.5 kilométeres üldözéses versenyt és tagja volt a győztes férfiváltónak is. Három téli olimpián vett részt, februárban a pekingi játékokon nem állhatott dobogóra, de négy éve Pjongcsangban a váltóval harmadik lett, míg nyolc esztendeje Szocsiban a 20 kilométeres egyéni számban és a stafétával is másodikként zárt.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: Somodi Maja az elődöntőben folytathatja 1500 méteren Montrealban

Téli sportok
2025.10.11. 07:18

Milánó 2026: még nincs kész az olimpiai falu

Téli sportok
2025.10.09. 11:17

Műkorcsolya: Vlasenko Aleksandr 11. a rövidprogram után Pekingben

Téli sportok
2025.09.20. 09:15

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

Nem keresik meg a pakisztáni hegyekben elhunyt olimpiai bajnok sílövő holttestét

Téli sportok
2025.09.15. 19:38

Szombaton rendezik a Havas Sportok Családi Napját

Téli sportok
2025.09.15. 12:51

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.07.30. 15:29
Ezek is érdekelhetik