Villámkezű stockholmi cipész segítette hozzá ötödik vb-aranyához

Ugye hallottak Sonja Henie-ről?

Persze, miért is ne hallottak volna a csodagyerekként induló norvég műkorcsolyázónőről, aki 11 éves kislányként részt vett az 1924-es téli játékokon, majd sorozatban három olimpián (1928, 1932, 1936) és egymás után tíz világbajnokságon (1927–1936) diadalmaskodott.

Na de mond-e valamit az éppen 120 éve született Herma Szabo neve?

Furcsa, de magyar származása ellenére sincs benne a (sport)köztudatban, holott Henie éppen az ő egyeduralmát szakította meg. Nem is mindennapi hosszúságút, hiszen ez az osztrák színekben versenyző alacsony, molett, gesztenyebarna hajú, bájos hölgy 1922 és 1926 között mindent vitt: az első, 1924-es téli olimpia és az egymást követő öt világbajnokság aranyérmét is. Az emlékezetes váltásra 1927-ben Oslóban került sor. A hazai jeget karcoló 14 éves és 10 hónapos Henie bosszantó módon tolta félre az útból tíz évvel idősebb vetélytársát, amennyiben az öt bíró közül hárman norvégok voltak, akik természetesen honfitársukat tették az első helyre, az osztrák és a német zsűritag Szabónak juttatott első helye kevésnek bizonyult.

A pillanat más okból is sporttörténelmi, merthogy az igazságtalanság érzetétől gyötört Szabo – miután a Ludwig Wredével párosban szerzett elsőség nem vigasztalta – felhagyott a versenyzéssel. Drasztikus döntés, de vajon tényleg a keserű oslói élmény az indok, ahogy mindenhol olvasni?

Nézzük az 1927. február 25-i Pesti Hírlapot, amely a Bécsbe érkező Szabo beszámolóját tolmácsolta, többek között ezeket a gondolatokat: „A versenyt hirdető plakátokon Sonja Henie már mint világbajnoknő szerepelt s a programmon is a női műkorcsolyázás új világbajnoknőjének tüntették fel. Az öt pontozó bíró közül négy norvég volt s egy bécsi. Csak nehezen lehetett kicserélni a negyedik norvéget a Brockhoefftnével Berlinből érkezett Viereggel. (...) A legnagyobb meglepetés volt, hogy a norvég pontozóbírák között ott szerepelt Henie trénerének a fivére – Stixrud – is.” Állítólag a norvégok ötszörös (összetett) világbajnok gyorskorcsolyázója, Oscar Mathisen azt ajánlotta Szabo férjének, Jaross Pálnak, hogy ne engedje elindulni feleségét a vb-n, mert Oslóban senki nem nyerhet Henie ellen.

Az 1927. március eleji városligeti jégünnepélyen megjelenő Szabo Az Est újságírójának elmondta, hogy megóvták az eredményt, ugyanakkor nincsenek tervei – aztán hozzátette, könnyen előfordulhat, hogy felhagy a versenyzéssel. „Ez természetesen nem a végleges elhatározásom. De ha meggondolja, hogy már nyolcszor voltam világbajnok, könnyen elképzelheti, hogy ez elegendő – egy életre.” Hét az a nyolc, de leszűrhetnénk, hogy a friss rossz élmény és a megnyugtatóan gazdag éremkollekció együttesen sarkallhatta arra, hogy azt követően legfeljebb saját kedvtelésére korcsolyázzon, ám találtunk egy másik lehetséges magyarázatot, amely már a következő szezon küszöbén, 1927 novemberében látott napvilágot a Pesti Naplóban: „A világbajnoknő férje, Jaross Pál magyar állampolgár. Férje után Szabó Herma is magyar állampolgárnak számít, márpedig az olimpiai versenyeken minden versenyző csak annak az országnak a színeiben indulhat, amelynek állampolgári kötelékébe tartozik. Szabó Herma még ez év nyarán tájékozódni kezdett a bécsi Eislauf-Vereinnél, hogy nem vennék-e tőle rossz néven, ha a téli olimpiászon Magyarország színeiben startolna. A válasz elutasító volt. A világbajnoknőt ez nagyon kellemetlenül érintette és mintegy retorzióképpen bejelentette, hogy sem az egyes, sem a páros műkorcsolyázó-versenyeken nem hajlandó vállalni azt a kockázatot, hogy magyar állampolgársága nyilvánosságra kerülvén, őt diszkvalifikálják.”

Bármi is az igazság, ott ágaskodik a kérdőjel: vajon, hogy alakult volna kettejük párharca, ha Szabo nem lép ki a mókuskerékből? Vajon eljutott volna tíz világbajnoki diadalig Henie? Hány elsőséget tett volna hozzá Szabo a már meglévő öthöz? Ki tudja…

Kettejük zavaró epizódokkal színesített versenyfutása egy évvel korábban, a stockholmi vb-n kezdődött, amikor is a kötelező gyakorlatok bemutatása közben, egy lendületvételnél egyszerűen leszakadt a cipő Szabo lábáról. Úgy tűnt mindennek vége, kiesik a versenyből, ám a vb főfelelőse, egyúttal a nemzetközi szövetség elnöke, a tízszeres világbajnok Ulrich Salchow közbenjárására szünetet rendeltek el. Kerítettek egy cipészt is, aki megjavította a korcsolyacipőt, végül délután fél öttől folytatták a versenyt (mínusz 19 fokban), és Szabo megszerezte ötödik vb-címét. Érdekes, más források szerint Szabo már a jégre lépés előtt észrevette, hogy valaki kárt tett a cipőben. „A versenyt megelőző éjjelen ugyanis Jarossné egyik korcso­lyáját teljesen összetörték s így a délelőtti versenyen nem indulhatott volna. A versenyzők beleegyezésével azonban a versenyt délutánra halasztották” – közölte a Sporthírlap, míg egy kedves barátja, volt versenyzője, Fritz Burger 1994-ben úgy emlékezett, hogy valaki körbevágta a cipőt, Szabónak pedig gyanúja támadt: a verseny előtti este visszatérve a szállodába derengett neki, mintha a norvég delegáció egyik tagját látta volna a teremben. A gyanú azonban sosem igazolódott be.

Az élete során négyszer házasodó Szabo viselt először a jégen rövid, azaz térd felett érő szoknyát. Egy kukkot sem tudott magyarul, mert bár atyja magyar nemesi származású, a Komárom megyei bucsi Szabó család sarja volt, „elosztrákosodott”. Volt időszak, amikor napi nyolc-kilenc órát is edzett, később lecsökkent az adag három-négy órára. Kétéves korától korcsolyázott, Budapesten először 1914-ben, majd 1915-ben és 1918-ban fordult meg versenyen, de világbajnokként is többször feltűnt a Budapesti Korcsolyázó Egylet eseményein. Nyáron szívesen úszott, jól síelt, falat mászott, és élvezettel vezette Fiat 503-asát. Az 1930-as években síléceken elért eredményeiről is lehetett itt-ott olvasni, például 1931 januárjában mutatkozott be sífutóként és harmadik lett a vorarlbergi Boedelében rendezett viadalon, de például 1932-ben és 1934-ben a legjobb tíz között végzett az osztrák alpesisí-bajnokságon.

Noha az 1908-as és az 1920-as nyári olimpián már avattak bajnokokat műkorcsolyában, a téli játékokon Herma Szabo tekintendő a sportág első női győztesének, ráadásul magyar származásúként magyar hagyományokat folytatott: Kronberger Lili (1908–1911) és Méray-Horváth Opika (1912–1914) sikereit követően – a nagy háború miatt – nyolc évig nem rendeztek világbajnokságot, hogy aztán a világégés utáni elsőt 1922-ben Stockholmban Herma Szabo nyerje meg, sőt egészen 1926-ig nyújtsa a sorozatát.

Már csak ezért is érdemes becsempészni nevét a köztudatba.