Téli olimpia: Odermatt vezet óriás-műlesiklásban, Kékesi a 39.

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.13. 05:07
null
Bemutatkozott az olimpián Kékesi Márton (Fotó: Árvai Károly)
Vasárnap a férfi alpesi sízők óriás-műlesiklását rendezik a pekingi olimpián. Az első futamot az összetett világkupában élen álló, világbajnoki címvédő svájci Marco Odermatt nyerte. A magyar csapat egyik zászlóvivője, Kékesi Márton is bemutatkozott és a 39. helyről várja a második sorozatot, amelyet magyar idő szerint 8 órára halasztottak.

A nem túl jó időjárási körülmények között, szakadó hóesésben megrendezett futamon Odermatt negyedikként rajtolt, és 1:02.93-as idővel ért a célba, de az élmezőny hihetetlenül szoros, hiszen a második helyen álló osztrák Stefan Brennsteinermindössze 4 századmásodperces hátránnyal ért célba, a francia Mathieu Faivre lemaradása 8, a norvég Henrik Kristoffersené 12, de az ötödik francia Thibaut Favrot is csak 19 századmásodperccel maradt el az éllovastól.

A 87 induló között ott volt 61-es rajtszámmal Kékesi Márton is. Mivel a rossz időjárási körülmények között nagyon sokan estek ki, ezért a magyar fiú inkább biztonsági menetet teljesített, és végül 11 és fél másodperces hátránnyal a 39. helyről várhatja majd a 8 órára halasztott második futamot. Bejutott az első 40 közé az izraeli színekben induló, a kombinációban hatodik Szőllős Barnabás is, aki a 28. idővel ért célba, nagyjából 5 másodperces hátránnyal, így a második körben harmadikként áll rajthoz. Végül 54-en teljesítették az első futamot, 33-an kiestek.

„Jeges a pálya és nehéz, ráadásul eddig műhavon síeltünk, most meg ráesett a friss – nem is nagyon értjük, ezt miért nem ratrakolják el. A látási viszonyok sem voltak a legjobbak, úgyhogy most inkább ésszel, okosan és taktikusan kellett versenyezni, semmint gyorsan. Örülök, hogy ilyen körülmények között is sikerült teljesítenem a pályát, a második futamban ebből még simán lehet egy top harmincas helyezés” – mondta első futama utánKékesi Mártona helyszínen tartózkodó tudósítónknak.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
ALPESI SÍ, FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
Állás az első futam után:
1. Marco Odermatt (Svájc) 1:02.93 perc
2. Stefan Brennsteiner (Ausztria) +0.04 mp hátrány
3. Mathieu Faivre (Franciaország) +0.08
4. Henrik Kristoffersen (Norvégia) +0.12
5. Thibaut Favrot (Franciaország) +0.19
6. Luca de Aliprandini (Olaszország) +0.49

39. KÉKESI MÁRTON +11.54

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
4 órája

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
5 órája

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
21 órája

Négy sífutókvótát szerzett Magyarország a jövő évi téli olimpiára

Téli sportok
Tegnap, 11:53

Az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség egyeztet a profi hokisok olimpiai részvételéről

Jégkorong
2025.03.20. 12:57

Az olaszok között egyre nagyobb a lelkesedés a milánói olimpia iránt

Téli sportok
2025.03.17. 21:12

Alpesisí-vk: Odermatt sorozatban negyedszer nyert összetettben

Téli sportok
2025.03.15. 18:18

Milánó 2026: szabotázsakció a csúszóközpont építkezésén

Téli sportok
2025.02.22. 13:14
Ezek is érdekelhetik