Téli olimpia: Kékesi Márton nem megy biztonsági menetet

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.12. 10:00
null
Kékesi Márton nem megy biztonsági menetet (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
Az alpesi síelő Kékesi Márton elmondása szerint nem fog biztonsági menetet menni a pekingi olimpia vasárnapi óriás-műlesikló számában – írja az MTI.


A DVTK versenyzője – aki Tóth Zitával együtt vitte a magyar zászlót a múlt pénteki megnyitón – egy nappal a rajt előtt az MTI-nek elmondta, hogy már sikerült megszoknia a pályát, a havat, a körülményeket, ezért is bizakodó.

„A 61-es számmal fogok versenyezni, és elsődleges célom, hogy a rajtszámnál jobb helyen legyek az első futam után, aztán a másodikban ezt tovább javítsam. Szombat délelőtt volt egy szabad síelésem, és úgy érzem, abszolút nem nehéz a pálya. Jöttem már le ennél nehezebben is. Remélem, az élmezőnyhöz képest így is kisebb lesz a különbség, mintha nehezebb pályát kellene mennünk” – mondta Kékesi, aki négy éve Pjongcsangban ebben a számban a 42. volt.

„Az első futamra ugyan még nem fogom elengedni a lécet, azaz a legjobbakhoz képest körülbelül fél méterrel nagyobb íveket megyek majd, de nem szeretnék biztonsági menetet menni” – tette hozzá.

Kékesi jelezte azt is, hogy a szerdai műlesiklás jobban fekszik majd neki, ugyanis szlalomban jobb, mint óriás-műlesiklásban.

„Nagyon sokan szurkolnak nekem, ez motivál, erőt ad” – fogalmazott.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30

Gyulai Miklós támogatja a mezei futás felvételét a téli olimpia programjába

Atlétika
2025.10.09. 12:24

Milánó 2026: az NHL elnöke nem örül a leállásnak, de a játékosok miatt elfogadja

Amerikai sportok
2025.10.08. 18:34

Téli olimpiára kerülhet a cyclo-cross és a mezei futás

Kerékpár
2025.10.08. 14:50

Milánó 2026: két helyszínes megnyitó, országonként négy zászlóvivővel

Téli sportok
2025.10.07. 17:06
Ezek is érdekelhetik