Téli olimpia: Ezek a másodpercek örökre bevésődnek a lélekbe – Bánhidi

– Elképesztő érzelmi hullámvasút ez az olimpia. Most mit érez?
– Most rengeteg okom van rá, hogy nagyon, de nagyon boldog legyek! – válaszolta fáradt mosollyal Bánhidi Ákos, a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere. – Valóban rengeteg minden történt ezen az olimpián, de mindent egybevetve nagyon megérdemeltük ezt a sikert, az egész csapat – és nemcsak azok, akik itt vannak, hanem akik otthonról segítettek minket és szorítottak értünk. Színtiszta boldogságot érzek: nagyon örülök, hogy ebből a kis országból érkezve ekkora korcsolyanemzeteket magunk mögé utasítva sikerült ismét feljutnunk a világ tetejére. Remélem, szép vasárnapot szereztünk sok-sok magyar embernek!

– Mindenkiben benne volt a feszültség, de összességében nagyon kellett az elmúlt két nap, hogy a fiúk kicsit összeszedjék magukat. Két napja ugyanis az első ötszázra még egyáltalán nem így álltunk ki, mint most – ezúttal viszont azt láttam mindhármukon, hogy nagyon frissek. Shaolint külön sajnálom, mert ő is nagyon jó erőben volt. A rajtbesorolásunk finoman szólva sem volt kedvező, ennek fényében százszoros fantasztikum, amit Ádó művelt: nehezen foglalható szavakba, ahogy a két kanadait megelőzte a negyeddöntőben, majd tanárian menetelt végig az olimpiai bajnoki címig. Mint ahogy az érzés is, amely ennek láttán kiszakad az emberből.

– Négy éve Pjongcsangban már átélhetett hasonlót a férfiváltó történelmi aranyérménél. Ez is egy mérföldkő, hiszen ez az első egyéni ötkarikás cím – lehet különbséget tenni a kettő között?
– Szokták mondani, hogy az ember a gyermekei között sem tesz különbséget, ezzel én éppen ugyanígy vagyok. Nekem egy huszonöt éves nagylányom és egy négyéves kisfiam van, de nem tudok különbséget tenni közöttük, mindkettőjüket ugyanúgy szeretem – hasonló a helyzet a két olimpiai bajnoki címmel is, mindkét aranyérem ugyanolyan mélyen érint meg.

– Az ünnepléskor a palánk mellett alig tudott odaférni Shaoanghoz, gyakorlatilag ráugrott a teljes magyar csapatra... Ezek a pillanatok hogy maradtak meg?
– Leginkább sehogy, igazából fogalmam sincs, mi volt a célba érkezés után, csak azt tudom, hogy önkívületben mindenfélét ordibáltam... Nyilván az ember ilyenkor próbál odaférni ehhez a fantasztikus gyerekhez, hogy legalább a fülét jól meghúzhassa – az valamennyire rémlik, hogy legalább két alkalommal majdnem mindenkit leborítottam a palánknál.

– A szokásos egy kupica pálinka helyett mennyi fogy el az este?
– Szerintem amink maradt, az mind el is fogy.

– Komolyra fordítva a szót: a sok bosszúság után nagyon kellett a csapatnak ez a földöntúli siker.
– A vegyes váltó továbbra is a szívem csücske, hiszen csodálatosan csillog az a bronzérem. De ott is volt egy alánk rúgás a döntőben, aztán jött az ezerméteres finálé, ezt követte a férfiváltónk sikertelen elődöntője. Amikor Shaoang bejutott a döntőbe, tudtam, ő a legesélyesebb, de sok mindent láttunk már ezen az olimpián: a százdollárost inkább előre odakészítettem a stopper mellé az óváshoz... Nem mertem éremre gondolni, s bár sok máriatövisolajat iszom, hogy a májamat tisztítsam, annál jobban semmi sem tisztította, mint hogy a címvédő kínai Vu Ta-csing nem jutott be a fináléba.

– Felfogta már, hogy a hétfői éremátadó ceremónián ismét a magyar himnusz szól egy olimpián?
– Ha a magyar himnusz ilyen környezetben felcsendül, az örökké felejthetetlen emlék marad: ezek a másodpercek örökre bevésődnek az ember lelkébe és a retinájába. Abban a pillanatban, amint fellép a dobogóra, ugyanazok az érzések kerítenek majd hatalmukba, mint amikor az egész világot megverve átlépett a célvonalon vasárnap este.

– Hány ember kellett ehhez a sikerhez?
– Akik ténylegesen, közvetlenül, sportszakmailag is hozzátették a magukét, legalább húszan vannak, de ha belekalkulálom a szövetségben dolgozókat is, azokat, akik azon ügyködtek végig, hogy nekünk a lehető legkényelmesebb körülményeket megteremtsék, ez máris a duplájára emelkedhet. És akkor még nem szóltam arról, hogy még a takarító is azért dolgozott, hogy minimalizáljuk a vírusfertőzés esélyét...

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)