Fortuna szerencséje

Ha a korabeli újságokat lapozgatja az ember, elsősorban az szökik a szemébe, mennyire alaposan

igyekeznek bemutatni a XI. téli olimpia helyszínét, Szapporót. Hokkaido szigetének fővárosa várja a sportolókat, 1972-t írunk, a leírásokból az is kiderül, majdnem minden taxisofőr a kamikazék (a II. világháború öngyilkos vadászrepülői) csíkját viseli a ruháján. A világégésre emlékeztető jelkép ellenére idilli a kép, a Képes Sportban például az NDK csapatának fotója látható, élen a zászlóvivő sífutóval, Gerhard Grimmerrel, akinek aztán az olimpián a 4x10 kilométeres váltóval csupán egy hatodik helyezést sikerült elcsípnie – más kérdés, hogy az 1974-es faluni világbajnokságon váltóban és a klasszikus 50 km-es számban aranyérmes lett. Az osztrákok nagy esélyesei, a műkorcsolyázó világ- és Európa-bajnok Beatrix Schuba, a világkupagyőztes alpesi síelő, Annemarie Pröll is összeálltak egy képre, Schuba Szapporóban olimpiai bajnok lett, Pröll pedig lesiklásban ezüstérmes a svájci Marie-Theres Nadig mögött.

S kettejüket a világ egyik legjobb lesiklója, Karl Schranz öleli át. Még el sem kezdődtek a játékok, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 72. ülésének határozatát repítették világgá a hírügynökségek: Karl Schranzot 28:14-es szavazataránnyal kizárták a téli olimpia résztvevői közül. A NOB általános igazgatója, a korábbi hátúszó, francia Monique Berlioux indoklásából kiderült: „Schranznak az alpesi sísportban kifejtett tevékenysége és a sportágra gyakorolt befolyása ütközik az olimpiai szabályzattal. Ugyanígy az a tény is, hogy nevét és fényképét propagandacélra engedte felhasználni.” Nem elsősorban Berlioux asszony verte a vasat a profi vád ügyében, hanem a NOB amerikai elnöke, Avery Brundage, aki ellenezte a profik megjelenését az olimpiákon. Véleményét fokozatosan egyre kevésbé fogadták el mind a sportvilág, mind a NOB-tagok között, rendíthetetlen álláspontja számos incidenshez vezetett. Ugyanakkor elfogadta a „félprofizmust” a keleti blokk sportolóinál, akik papíron tanulóként, katonaként, sportinstruktorként, tehát civilként szerepeltek, de a valóságban az állam fizette őket, teljes időben a felkészüléssel foglalkozhattak. Brundage erre ezt mondta: „Ez az ő életmódjuk.” Schranz egy újsághirdetésen bukott le, amelyben kávét ajánlott az olvasónak, nyilván pénzért, ezzel sértette meg az amatőrszabályt. Feleki László, a honi sportújságírás hiteles alakja többek között ezt írta az eset kapcsán: „Nem hasist, nem heroint, nem LSD-t, nem marijuanacigarettát, hanem kávét. (...) Még szerencse, hogy a NOB-ban nincs halálbüntetés, így Schranzot csak életfogytiglan tiltották ki az olimpiai játékokról. Miután meg sem hallgatták! (...) Az olimpiai mozgalomnak Brundage árt és nem Schranz.”

Szapporóban 1015 férfi és 217 női sportoló részvételével 6 sportág 35 versenyszámában avattak bajnokot. Az éremtáblázat élén a Szovjetunió végzett 8 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzéremmel, az NDK (4, 3, 7) és Svájc (4, 3, 3) előtt. Magyarországot Almássy Zsuzsa képviselte, női műkorcsolyázásban 5. lett.

A gyorskorcsolyaversenyek sztárjaként a német sprintvilágbajnok Erhard Kellert jósolták, ám jött a holland Ard Schenk és három számban is az élen végzett (1500 m, 5000 m, 10 000 m) a Makomanai nyitott jégstadionban. Ahogyan a Népsport fogalmazott ötezren aratott sikere után: „Nagy vb- és Eb-sikerei, remek rekordjai után teljesült legnagyobb vágya, éremgyűjteményébe került az olimpiai arany is.” Kedvenc távján, 1500 méteren elért győzelme után arra a felvetésre, hogy tízezren is elindul-e ezt válaszolta: „Szeretnék győzni, de az sem baj, ha nem sikerül. Célomat, a két aranyat már elértem.” A 196 centi magas orvostanhallgató „mozgása, ritmusa, stílusa nemcsak a legmutatósabb a mezőnyben, hanem a leghasznosabb is”. Amikor a 10 000 méteres verseny utolsó párjában jégre lépett, honfitársa, Kees Verkerk állt az élen, Schenk azonban körről körre jobb részidőket ért el, végül három másodperccel megelőzte. Leen Pfrommer 27 éves jóképű tanítványa, Schenk népszerűségére jellemző, hogy 285 házassági ajánlatot kapott a japán hölgyektől.

A női versenyek legeredményesebbje, a sífutásban három aranyat nyerő szovjet Galina Kulakova csak 1964-ben ismerkedett meg a sportággal, Grenoble-ban (1968) 5 kilométeren második lett, az 1970-es vb-n ugyanezen a távon nyert, aztán két évig sehol sem győzött, az olimpia előtt egy évvel a szapporói sporthéten is csupán helyezésekig jutott. „Az ősszel betegeskedtem, és decemberig nem tudtam részt venni a közös edzéseken sem. Úgy látszik azonban, hogy ez nem volt rossz előjel, mert két éve a vb előtt is ki kellett hagynom, vakbélműtéten estem át.” Néhány nappal később a 10 km-es, majd 5 km-es távon is diadalmaskodott: „Ilyen nagy siker után az ember szívesen emlékezik a régmúlt időkre – nyilatkozta a kétszeres olimpiai bajnok. – Jó néhány évvel ezelőtt véletlenül ismerkedtem meg a síeléssel. Nővérem benevezett egy kisebb jelentőségű versenyre, de valamilyen ok miatt nem lehetett ott a rajtnál. Én nagyon hasonlítok rá, s rövid gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy átveszem a helyét... És ez lett belőle!” A 3x5 kilométeres váltó befejező embereként már „csupán” annyi dolga volt, hogy győztesen áthaladjon a célvonalon, majd az éremosztó után ezt mondta: „Nagyon kemény edzések előzték meg ezt az olimpiát, de megérte. Még egyáltalán nem gondolok a visszavonulásra, az élvonalban szeretnék továbbra is maradni.”

A lengyel Wojciech Fortuna sikere nagysáncon óriási meglepetés, a síugró első helyezése a 2010-es vancouveri játékokig a lengyelek egyetlen téli olimpiai aranyérme volt. Győzelméhez kellett – nomen est omen – Fortuna segítsége is:  „Tulajdonképpen véletlenül kerültem be a lengyel olimpiai csapatba. Eredetileg csak három ugrót akartak a vezetők jelölni Szapporóra, és én nem voltam közöttük. Ezt akkor nem is csodáltam, mert még jóformán semmilyen jelentős versenyt sem nyertem otthon, s a bajnokságon még ezüstéremre sem futotta tudásomból. Az olimpia előtt azonban remek formában voltam, számomra is váratlanul megnyertem a válogatót, és ezután dőlt el, hogy egyáltalán itt lehetek... Később, a középsáncon szerzett hatodik helyezés után jött meg az étvágyam. Éreztem, hogy lehet valamit keresni! Pontosan így terveztem: elsőre akartam egy nagyon nagyot ugrani. Ez sikerült, és most nagyon boldog vagyok. Külön öröm számomra, hogy én nyerhettem az első téli olimpiai aranyérmet Lengyelországnak – mondta Fortuna. Némi aggodalommal hozzátette, kicsit tart a mamájától, mert amikor elkezdte a sportágat, megígértette vele, hogy vigyáz magára: „Mit mond majd, ha hazaérkezünk, hiszen mindent látott?”

A játékok hangulata Robert Rozsgyesztvenszkij szovjet költőt is megihlette. Íme egy rövid részlet Dobogjon csak a szívetek... című verséből: „Harsog, ünnepel Szapporo. // Verejtékes a tiszta hó. // Költészet áll a dobogóra, de a munka keserű próza.”