Bánhidi Ákos értékelte a rövid pályás gyorskorcsolyázók pekingi szereplését; Szalai Ádám 12 év után távozott a Bundesligából

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2022.02.16. 23:13
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Véget értek a rövid pályás gyorskorcsolya versenyei a pekingi téli olimpián – lapunknak Bánhidi Ákos, a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edzője és menedzsere értékelte a csapat szereplését. A férfi 100 méter döntőjéről ezt mondta: „Nem tudok annál nagyobb drámát elképzelni, ami sportolót érhet, mint ami Shaolinnal történt ezer méteren, kivéve talán, ha betegség vagy sérülés szól közbe – ezt a legnehezebb megemészteni és feldolgozni, és én sohasem fogok arról a döntőről másként beszélni, mint hogy megnyertük.” Azt is megkérdeztük, mit gondol, hazaérve miről faggatják majd legtöbbször: a váltóelődöntőről, Shaolin kizárásáról, netán Shaoang aranyáról, vagy a többi éremről.

A síző Kékesi Márton három éve még keresztszalag-szakadással kínlódott otthon, innen felállva harcolta ki az olimpiai részvételt, s végzett a 33. helyen szlalomban Pekingben – dacára annak, hogy a lehetőségei nem is mérhetőek a környező sportági nagyhatalmak menőiéhez. Eleve nehéz volt az útja a játékokra – hiszen nagy volt a konkurencia –, s lapunknak elismerte, óriási megkönnyebbülést jelentett, hogy végül ő utazhatott. A célja az, hogy most végre törés nélkül tudjon tovább fejlődni, és ne legyen az, ami Pjongcsang és a sérülése után, hogy mindig kettőt előrelépett, egyet hátra.

Szalai Ádám tizenkét év után távozott a Bundesligából, és a svájci FC Baselnél kezd új fejezetet karrierjében.     A középcsatár több mint évtizednyi németországi légiós évek alatt 276 mérkőzésen lépett pályára az élvonalban, 54 gólt szerzett – meccsszámban a magyarok közül csak a 286 mérkőzésig jutó Dárdai Pál előzi meg, a gólok terén ő a csúcstartó. Érkezésével immár három magyar labdarúgó szerepel a svájci élvonalban: Bolla Bendegúz a Wolverhamptontól játszik kölcsönben a Grasshoppersnél, Varga Kevin a Kasimpasa futballistájaként ugyancsak kölcsönben a Young Boysnál. A Baselnek van már egy magyarja, a klub utánpótlásában pallérozódik a 17 esztendős Gruber Zsombor, akit a nyárig vett kölcsön a Puskás Akadémiától.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
15 órája

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
2025.08.17. 23:57

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

A magyaros Liverpool meccse nyitja az idényt; A Puskás után az Újpestet is meglepné a Kisvárda

E-újság
2025.08.14. 23:16

Lesz-e a Gyulaiból Gyémánt Liga?; Varga Barnabás: Ilyen meccsről álmodtam

E-újság
2025.08.13. 23:56

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; Az FTC egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
2025.08.12. 23:40

Gyulai Memorial: Világsztárok Budapesten; Molnár Rajmund: Mentális játék a tizenegyesrúgás

E-újság
2025.08.11. 23:39
Ezek is érdekelhetik