Peking 2022: Kékesi Márton a legjobb 20-30 közé kerülne

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.01.21. 13:14
null
Kékesi Márton (Fotó: Magyar Síszövetség)
Az első 20-30 helyezett közé szeretne bekerülni a február 4-én kezdődő pekingi téli olimpián az alpesi síző Kékesi Márton.

 

A DVTK versenyzője a pénteken tartott sajtótájékoztatóján elmondta, korábban még soha nem vett részt ennyire nehéz kvalifikációs időszakon, mint most. A 26 éves síző kijelentette, hogy az éremszerzés nem reális cél, de a legjobb 20-30 közé bekerülhet. Kékesi a 2018-as pjongcsangi játékokon 30. volt műlesiklásban.

Petráhn Barbara, a Magyar Síszövetség főtitkára azt mondta: az az elvárás a második olimpiájára készülő sízővel szemben, hogy helyt álljon Pekingben. Hozzátette, abban biztosak, hogy Kékesi Márton mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb helyen végezzen.

Mint a főtitkár kiemelte: ez az olimpia más lesz mint a korábbiak. Nézők, szurkolók a vírus miatt nem lehetnek a versenyeken, a sportolók csak magukra és edzőikre számíthatnak. Itthonról ezért csak üzenetek formájában lehet majd drukkolni a magyar indulóknak.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30

Gyulai Miklós támogatja a mezei futás felvételét a téli olimpia programjába

Atlétika
2025.10.09. 12:24

Milánó 2026: az NHL elnöke nem örül a leállásnak, de a játékosok miatt elfogadja

Amerikai sportok
2025.10.08. 18:34

Téli olimpiára kerülhet a cyclo-cross és a mezei futás

Kerékpár
2025.10.08. 14:50

Milánó 2026: két helyszínes megnyitó, országonként négy zászlóvivővel

Téli sportok
2025.10.07. 17:06
Ezek is érdekelhetik