Matekozással kezdődött: a rövid pályás gyorskorcsolya magyar történelmében, a ma már csak őskornak nevezett időszakban bizony többször előfordult, hogy a sportág honi képviselői a világversenyeken ugyanabban a cipőben léptek jégre – megtörtént, hogy egy férfi és egy női korisunk cserélgette (a lánynak persze szüksége volt vastag zoknira és a fűzők szorosra húzására is ahhoz, hogy egyáltalán rajtvonalhoz állhasson...), és akadt arra is példa, hogy a közös cipő két gazdáját ugyanabba a futamba sorolták.
Ekkor jött a matek...
„Nekem és a társamnak ugyan egyforma méretű volt a lábunk, így addig jól működött minden, amíg egymást követtük a futamokban, hiszen amikor az egyikünk végzett, adta is át a másiknak a cipőt. A baj akkor kezdődött, amikor egy futamba kaptunk besorolást – elevenítette fel a történteket Telegdi Attila, aki akkor versenyzőként volt a sportág meghatározó szereplője, ma pedig a Magyar Országos Korcsolyázószövetség gyorskorcsolya szakágának sportigazgatójaként dolgozik a sikerekért. – Megnéztük, melyikünknek van nagyobb esélye a továbbjutásra, ez döntötte el, ki versenyzett. A másik onnantól a palánk külső oldaláról figyelte a futamot.”
MÉG ALKALMI MUNKÁT IS VÁLLALT A SIKEREDZŐ
Még egy sztori a múltból: a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulója körül négy magyar korcsolyázó úgy döntött, elindul egy hollandiai versenyen, ám egyikük csak úgy tudta megtenni, ha valaki helyettesíti őt a munkahelyén – akadt ilyen, az edzője beállt a helyére kéményt bélelni, amíg a fiú Hollandiában versenyzett. A történet önmagában is érdekes, de még inkább azzá válik, ha felfedjük az alkalmi munkás kilétét: Bánhidi Ákosnak hívják.
Bizony, az évek óta a short track válogatott edzőjeként és menedzsereként ténykedő mester ott bábáskodott már a sportág honi kezdeti lépéseinél (noha ő maga eleinte műkorcsolyázóként ápolt barátságot a jéggel...), ez pedig ilyen kis finomságokat is magában rejtett.
Innen indultak, s mára hová jutottak...?
Abban egyetértenek a sportág résztvevői, képviselői és szerelmesei, hogy ha az eleje volt az őskorszak, ma már valahol az űrben járnak a mieink: az akkori versenyzőknek és edzőknek majdhogynem felfoghatatlan, milyen magasságba emelkedett a magyar short track, s ez még akkor is igaz, ha évek óta mindannyian látjuk, tapasztaljuk, átéljük a sikereket.
A kezdeti nyitott pályák, amelyeken a jégbe beleragadtak a lehulló falevelek, így azokat is kerülgetni kellett, vagy az adott esetben félig beszakadt jégpályák után a budapesti Gyakorló Jégcsarnok felépülése hozott minden szempontból észrevehető változást – a létesítmény egyébként ma is az olimpiai keret otthona.
Már itt készült Huszár Erika és Knoch Viktor, akik a magyar short track első olimpiai pontjait szállították a 2006-os torinói játékokról, s itt készült megannyi kiválóság, akiket ezúttal nem sorolnánk fel, kettőt közülük azonban kiemelnénk, hiszen éveken keresztül képviselték a sportágat, kifejezetten eredményesen: Heidum Bernadett és Keszler Andrea nevét azok is ismerik, akik kevésbé fogékonyak a téli sportágakra.
Hogy Knoch Viktor mellett Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Burján Csaba nevét majdnem mindenki ismeri, az biztos, ahogy az is, hogy ez a négy fiú sporttörténelmet írt négy évvel ezelőtt, amikor Pjongcsangban a váltóverseny megnyerésével megszerezte a magyar short track, egyszersmind Magyarország első téli olimpiai aranyérmét.
MINDEN APRÓ RÉSZLETRE ODAFIGYELNEK A MIEINK
Az első olimpia pontok és az első (arany)érem megszerzése között persze sok víz lefolyt a Dunán, és sok-sok sikert jegyezhettünk fel, így például a sportág első magyar Európa-bajnoki címét a női váltónk jóvoltából (2009), vagy az első vb-aranyat (Liu Shaolin Sándor 2016-ban 500 méteren győzött) és vk-győzelmet (Knoch Viktor a legrövidebb távon szerzett aranyat a 2015-ös erzurumi világkupaversenyen). Azt meg végig sejthettük, sőt tudtuk, milyen kemény munka folyik a színfalak mögött – 2012 óta immár a kínai Csang Csing Lina vezetésével, s mára azt is tudjuk, hogy a short track csapat vezetői és segítői a tudomány adta lehetőségeket minden téren igénybe veszik, és használják is, ez meg magával hozta, hogy amíg az őskorban a mieink próbálták ellesni a sportág nagyhatalmaitól a technikai vívmányokat, a kulisszatitkokat, addig a világversenyeken mára rendre kulcsra zárják az öltözőt, hiszen immár mi is nagyhatalomnak számítunk, s jó ideje már az ellenfelek tanakodnak azon, vajon mit tudnak a mieink, vajon éppen mire készülnek.
És persze hogyan.
Tényleg odafigyelnek a legapróbb részletre is. Hogy mennyire, arról idézzünk fel egy újabb példát a nem is olyan távoli múltból.
Négy évvel ezelőtt a csapat Pjongcsangba szöuli kitérővel utazott: az akklimatizálódás folyamatát a dél-koreai fővárosban élték át a mieink, s ott az egyik edzésen a „csodaedző”, Lina kitalált valamit. Miközben a jégen köröztek a versenyzők, s egyre gyorsabb és gyorsabb iramot követeltek tőlük a trénerek, Lina kipillantott a jégcsarnok technikusaira: „Indíthatjátok!”
Mindenki furcsán nézett a pályán, s várta, mit jelent a vezényszó (és legfőképpen, kinek szól...), s akkor a hangszórókból a közönség tapsolása, ovációja, szurkolása hangzott fel.
„Gyerünk, ott vagytok az olimpián! Tele a lelátó, fussatok úgy, ahogyan Pjongcsangban fogtok!” – üvöltötte az edzőnő.
És futottak a versenyzők: szívük sokkal hevesebben dobogott, erejük meghatványozódott, és persze hogy teljesítették is az edzői elvárásokat.
Kétségünk se legyen: hasonló módon készültek a pekingi olimpiára is a mieink – és a hátralévő tíz napban is így tesznek.
Mielőtt azonban a sportág létező összes pekingi érmét a mieink nyakában látnánk, szögezzük le: a rövid pályás gyorskorcsolya hatalmas fejlődésen ment keresztül. Igaz ez a felszerelésre, a technikai vívmányokra, a sebességre, a versenyzők tudására, mindemellett pedig egyre több ország csatlakozott a régiekhez, az éveken keresztül uralkodó Kína, Dél-Korea, Kanada trióhoz újabbak társultak – Magyarország mellett.
Mindez azt jelenti, hogy kemény csatákat várhatunk Pekingben minden számban: a csak néhány éve feltűnő fiatalabbak mellett „nagy öregek” is odaérhetnek a világ legjobbjai közé, elég, ha csak az olasz Arianna Fontanát vagy a kanadai Charles Hamelint említjük.
NAGY KLASSZISOK IS VANNAK A CSAPATUNKBAN
És még egy megállapítás: minden egyéni számban van 10-15 olyan koris, akinek győzelme vagy éppen éremszerzése nem számít majd meglepetésnek – a nekünk oly fontos férfiváltó küzdelmeiben is hat kvartett van, amely képes az aranyra. Csak emlékeztetőül: ebben a számban mindössze nyolc válogatott léphet jégre Pekingben...De az elmúlt években sikert sikerre halmozó testvérek, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang mellett van egy harmadik ászunk is, mégpedig Krueger John-Henry, aki négy éve Pjongcsangban még amerikai színekben szerzett ezer méteren ezüstérmet – a hozzájuk fokozatosan közelítő fiatal Nógrádi Bence is képes lehet jó eredményre, s a férficsapat ötödik tagja, Varnyú Alex is bevethető.
A hölgyeknél Jászapáti Petra érhet a legmesszebbre, de Kónya Zsófiáról se feledkezzünk meg, s emlékeztetőül, az első short trackes versenynapon a Pekingben bemutatkozó vegyes váltóban bajnokot is avatnak, ott meg, pontosabban ott is...
De ne kiabáljunk el semmit!
Tíz nap múlva fellobban a láng, egy nappal később pedig már rövid pályás gyorskorcsolyázóinkat biztathatjuk: gyerünk, srácok, gyerünk, lányok, hajrá, magyarok!
Huszonhárom évesen már pazar éremgyűjteménnyel büszkélkedhet, ám a kollekciót tovább bővítheti Liu Shaoang Pekingben – már ha a Covid engedi... Az élet írja a forgatókönyvet: hiába minden óvintézkedés, hiába a fokozott figyelem, Liu Shaoang koronavírustesztje – mint beszámoltunk róla – néhány napja pozitív lett, ami alapjaiban változtatta meg a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott felkészülésének hajráját – a fiatalabbik testvér kapcsán mindenképpen. |