Peking 2022: jó formában érzi magát az alpesisíző Kékesi Márton

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.12.29. 14:10
null
Kékesi Márton úgy érzi, jó formában van (Fotó: Tumbász Hédi)
Jó formában érzi magát az alpesisíző Kékesi Márton, akinek három hazai riválissal kell megküzdenie az olimpiai szereplésért.

 

„Alkalmasnak tartom magam, jó formában vagyok" – mondta az M1 aktuális csatornának a DVTK 26 éves versenyzője, akinek az édesapja az edzője.

A pekingi téli játékokon egy magyar férfi síző jut szerephez, erre a magyarok közül Úry Bálint, Nagy Bence és Trunk Tamás esélyes még.

A 2018-as pjongcsangi játékokon résztvevő Kékesinek saját bevallása szerint mindig is a műlesiklás volt az erőssége, a hazai rangsort vezeti is, míg óriás-műlesiklásban második. Bizakodását fejezte ki, hogy meg tudja mutatni, ebben a számban is ő a legjobb.

Visszatekintve elmondta, nem volt olyan verseny az idén, amelyen mindannyian rajthoz álltak volna, ám amennyiben esetleg szétlövésnek kell döntenie az olimpiai indulásról, úgy azon mind a négyen rajthoz állnak.

„Az olimpia nagy motiváló erő és mérföldkő, de nem a végállomás" – fogalmazott Kékesi, aki átlagosan évi 120 napot tölt havon.

Legfrissebb hírek

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Rövid pályás gyorskorcsolya: Somodi Maja az elődöntőben folytathatja 1500 méteren Montrealban

Téli sportok
2025.10.11. 07:18

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30

Gyulai Miklós támogatja a mezei futás felvételét a téli olimpia programjába

Atlétika
2025.10.09. 12:24

Milánó 2026: még nincs kész az olimpiai falu

Téli sportok
2025.10.09. 11:17

Milánó 2026: az NHL elnöke nem örül a leállásnak, de a játékosok miatt elfogadja

Amerikai sportok
2025.10.08. 18:34
Ezek is érdekelhetik