Peking 2022: az olimpia után tűzoltó marad a gyorskorcsolyázó

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.12.27. 14:02
null
Bródka jég helyett tűzzel akar foglalkozni (Fotó: AFP)
A februári pekingi olimpia után már csak civil foglalkozásának kíván élni Zbigniew Bródka, a lengyelek olimpiai bajnok gyorskorcsolyázója.

 

A 37 éves hivatásos tűzoltó – aki Szocsiban 2014-ben 1500 méteren aranyérmes, csapat üldözéses versenyben pedig bronzérmes volt – elmondta, elsődleges célja az volt, hogy kijusson a pekingi játékokra, és utána majd új fejezetet nyit életében.

„Még mindig erős volt a vágyam, hogy visszatérjek a profi sporthoz. A tűzoltómunkám miatt tele vagyok adrenalinnal, de hiányzott a sport, a verseny. A legnagyobb motiváló tényező a közelgő olimpia volt. Nagyon be akartam bizonyítani magamnak, hogy képes vagyok rá, és ki tudom harcolni, hogy negyedszer is olimpikon legyek” – mondta Bródka, aki a hazai bajnokságon elért dobogós helyével vívta ki a pekingi indulás jogát.

„Elértem a célomat, kvalifikációt szereztem az olimpiára, bár szerintem nem mindenki hitt ebben” – tette hozzá a lengyel gyorskorcsolyázó, akinek világbajnokságól és Európa-bajnokságról egy-egy harmadik helyezése van csapat üldözéses számban.

Bródka a kínai fővárosban a tömegrajtos viadalon szerepelhet, míg 1500 méteren tartalék.

„Alig várom a tömegrajtos versenyt, amiben több esélyem van jó helyezésre. Ebben a számban bármi megtörténhet, nehéz megjósolni a győztest, és bárki, aki indul, szerezhet érmet” – mondta.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Nem indulhatnak orosz szánkósok a 2026-os téli olimpián

Téli sportok
2025.06.18. 18:17
Ezek is érdekelhetik