Alpesisí-vk: Gut-Behrami kihagy két versenyhétvégét

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.17. 16:49
null
Lara Gut-Behrami elkapta a koronavírust (Fotó: AFP)
Pozitív lett a koronavírustesztje Lara Gut-Behraminak, így kénytelen kihagyni a női alpesi sízők világkupa-sorozatának soron következő két versenyhétvégéjét – írja az MTI.

 

A svájci szövetség pénteken közölte, hogy a kétszeres világbajnok elhagyta a csapat szállását Cortina d'Ampezzóban és elszigetelték. A közlemény szerint Gut-Behraminak – és a svájci csapat két másik tagjának, akik hozzá hasonlóan szintén pozitív tesztet produkáltak – enyhe influenzaszerű tünetei vannak.

A női mezőnyre két franciaországi viadal vár: szombaton és vasárnap Val-d'Isere-ben, míg jövő hét végén Courchevelben rendeznek két-két futamot a tervek szerint.

A 30 éves Gut-Behrami jó formában versenyzett eddig a szezonban, múlt héten St. Moritzban ő nyerte meg a szuperóriás-műlesiklást, előtte Lake Louise-ban második lett. Az összetett pontversenyben a 4. helyen áll, a szakági versengések közül kettőben (a szuperóriás-műlesiklás mellett óriás-műlesiklásban) második.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik