Téli sportok: magyar sajtófelelős a Curling Világszövetségnél

Vágólapra másolva!
2021.09.09. 15:28
null
Bardocz-Bencsik Mariann (Facebook/Magyar Sportújságírók Szövetsége)
Szeptember 1. óta szövetségünk tagja, Bardocz-Bencsik Mariann a Curling Világszövetség (World Curling Federation) kommunikációs csapatában dolgozik – olvasható a Magyar Sportújságírók Szövetségének Facebook-oldalán.

A téli sportág világszövetségének honlapja a munkába állással kapcsolatban kiemelte: „Dr. Bardocz-Bencsik Mariann 2014 óta dolgozik a Curling Világszövetség médiacsapatával. A Magyar Curling Szövetségben eltöltött időt követően már dolgozott a Curling Világszövetség médiacsapatával, mint külsős. Ennek részeként a 2016-os és 2020-as ifjúsági téli olimpiai játékokról és a 2018-as pjöngcsangi téli paralimpiai játékokról is tudósított. 2021 elején végzett a Testnevelési Egyetem PhD programjában. Kutatási területei közé tartozik a sport szerepe a nemzetközi fejlődésben, valamint a kiemelkedő sportolók bevonása a fejlesztési munkába.”

A honlap idézte Bardocz-Bencsik Mariannt: „A Curling Világszövetség médiacsapatában dolgozni egy valóra vált álom. Ezt akartam csinálni az első, a 2014-es eseményem óta. Alig várom, hogy hozzájárulhassak a curling népszerűsítéséhez és fejlesztéséhez ebben az új szerepkörben.”

Legfrissebb hírek

Curling: legalább egy erős csapatot le kell győzniük a mieinknek az olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.01. 17:06

Műkorcsolya: Vlasenko Aleksandr 11. a rövidprogram után Pekingben

Téli sportok
2025.09.20. 09:15

Szombaton rendezik a Havas Sportok Családi Napját

Téli sportok
2025.09.15. 12:51

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Szombaton első alkalommal rendezik meg a Magyar Curling Napját

Téli sportok
2025.03.28. 16:17

Vége a bőséges éveknek – Moncz Attila publicisztikája

Téli sportok
2025.03.20. 22:48

53 évesen jelentette be a visszavonulását az ötszörös olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.03.10. 11:53
Ezek is érdekelhetik