Síugrás: a kétszeres győztes kihagyja a Négysáncversenyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.21. 10:42
null
Schlierenzauer kihagyja a Négysáncversenyt (Fotó: AFP)
Nincs olyan formában, hogy rajthoz álljon decembern 30-án, Oberstdorfban, így csak a februári, hazai északisí-vb-n indul el Gregor Schlierenzauer, az osztrákok kétszeres Négysáncverseny-bajnoka.

 

 

A vancouveri olimpiai bajnok, hatszoros vb-aranyérmes klasszis az elmúlt időszak sikertelensége után úgy döntött, edzőivel egy új ugró techikával próbálkozik, és ugyan biztatóak az eddigi kísérletek, időre van szükség, hogy a február 20-án, Seefeldben kezdődő északisí-világbajnokságon esélyesként indulhasson.

Andreas Felder vezetőedző meggyőződése, hogy Schlierenzauer újra csúcsra érhet, de ehhez sok munka kell, hiszen a berögzült mozdulatok újratervezése nem könnyű feladat.

A Krone.at azt írja, Schlierenzauer egy héttel ezelőtt ugrott először a seefeldi 70 méteres sáncon, csütörtökön pedig már a 90 méteres sáncot is kipróbálta. „Addig nem szabad versenyeznie, amíg nem érzi úgy, hogy valóban készen áll” – tette hozzá Felder.

Schlierenzauer 2012-ben és 2013-ban is megnyerte a Négysáncversenyt, tavaly viszont csupán a 26. helyet szerezte meg.

Legfrissebb hírek

Szlovén és osztrák öröm a planicai sírepülőversenyen

Téli sportok
6 órája

Megdőlt a női síugrás világcsúcsa

Téli sportok
2025.03.14. 17:05

Északisí-vb: a norvég szövetség is felfüggesztette a síugróválogatott edzőjét és felszerelésmenedzserét

Téli sportok
2025.03.11. 09:58

Északisí-vb: Domen Prevc nyerte meg a férfi síugrók viadalát nagysáncon

Téli sportok
2025.03.08. 18:57

Északisí-vb: Nika Prevc duplázott a női síugróknál

Téli sportok
2025.03.07. 18:24

Északisí-vb: szlovén címvédés a férfi síugrók csapatversenyében

Téli sportok
2025.03.06. 19:22

Sáncrekord kellett a világbajnoki címhez síugrásban

Téli sportok
2025.03.02. 19:18

Északisí-vb: a síugrók női csapatversenyében is norvég siker született

Téli sportok
2025.03.01. 20:02
Ezek is érdekelhetik