Sílövészet: visszavonul az oroszok egyik legjobbja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.25. 12:54
null
Sipulin a szocsi olimpián és a tavalyi hochfilzeni vb-n nyert aranyat az orosz váltóval (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Anton Sipulin olimpiai bajnok sílövő, aki Oroszország kizárása miatt nem vehetett részt februárban a pjongcsangi téli olimpián.

 

A 31 éves sportoló kedden közölte döntését, hozzátéve, hogy több oka is van elhatározásának, de elsősorban az, hogy nem engedték rajthoz állni az orosz versenyzőket a játékokon.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az oroszok 2014-es, szocsi téli olimpián folytatott rendszerszintű doppingolása miatt tiltotta el az ország képviselőit a pjongcsangi szerepléstől. Ugyanakkor néhányan külön engedéllyel részt vehettek a versenyeken. Sílövészetben négyen kaptak szabadkártyát, ám Sipulin nem volt köztük.

A szocsi játékokon, majd a tavalyi hochfilzeni világbajnokságon az orosz férfi váltó tagjaként aranyérmes Sipulin döntését két héttel azután jelentette be, hogy az osztrák rendőrök kihallgatták az orosz válogatott tagjait és edzőit a hochfilzeni világkupaverseny előtt.

A helyi hatóságok a 2017-es vb-n történt doppingvétségek gyanúja miatt vizsgálódtak. A Nemzetközi Sílövőszövetség (IBU) pedig később azt közölte, hogy öt-öt orosz versenyző és hivatalos személy ellen folyik nyomozás.

Legfrissebb hírek

Sílövészet: norvég triplázás a férfiak tömegrajtos versenyében

Téli sportok
2025.02.23. 19:05

Norvég és francia siker a váltók versenyeiben a sílövő-vb-n

Téli sportok
2025.02.22. 17:29

Sílövő-vb: francia aranyérem született a vegyes párosban

Egyéb egyéni
2025.02.20. 18:39

Sílövő-vb: Julia Simon nyerte a nők egyéni versenyét

Egyéb egyéni
2025.02.18. 16:57

Sílövő-vb: Johannes Bö világcsúcsot jelentő 21. aranya a sprintversenyen

Téli sportok
2025.02.15. 16:42

Francia aranyérem a női sprintben, Pónya 87. lett a sílövő-vb-n

Téli sportok
2025.02.14. 17:08

Téli EYOF: Ekker Léna küzdeni akarásból jelesre vizsgázott

Téli sportok
2025.02.12. 16:09

Az idény végén visszavonul a norvégok háromszoros olimpiai bajnok sílövője

Egyéb egyéni
2025.01.24. 19:03
Ezek is érdekelhetik