Téli sportok: együttműködés a jégkorongozók és a korcsolyázók között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.13. 17:42
Hosszú távú szakmai együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írt alá kedden a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és a Magyar Jégkorongszövetség.

A tanácskozás utáni sajtótájékoztatón Such György, a MJSZ elnöke elmondta, hogy a 11 pontos szándéknyilatkozat többek között kiterjed a tehetségkutatásra, az utánpótlás-nevelésre, az edzőképzésre, a jégpályák építésére és közös használatukra, a jelentős infrastrukturális fejlesztések összehangolására, az egységes nemzetközi érdekérvényesítésre, közös nemzetközi események szervezésére, valamint arra, hogy a testnevelőket is bevonják a jeges sportok képzési programjába. Such György, a MJSZ elnöke elmondta, hogy a 11 pontos szándéknyilatkozat többek között kiterjed a tehetségkutatásra, az utánpótlás-nevelésre, az edzőképzésre, a jégpályák építésére és közös használatukra, a jelentős infrastrukturális fejlesztések összehangolására, az egységes nemzetközi érdekérvényesítésre, közös nemzetközi események szervezésére, valamint arra, hogy a testnevelőket is bevonják a jeges sportok képzési programjába.

Kósa Lajos, az MOKSZ elnöke hozzátette: mivel a jégkorongozás és a korcsolyázás minden szakága is a korcsolyázótudáson alapszik, a szövetségek közös toborzókat fognak szervezni. Ezután a gyerekeket a képességeik alapján az edzők oda irányítják majd, ahol a tehetségüket a legjobban tudják hasznosítani. Hozzátette: ezentúl műkorcsolyaedzőket is bevonnak a jégkorongozók képzésébe, s a felépítendő Nemzeti Korcsolyázó Központban lesz egy olyan pálya, amelyet kifejezetten a hokisok igényei szerint alakítanak ki.

A korcsolyázók elnöke hangsúlyozta: a hosszú távú cél az, hogy minden magyar gyerek tanuljon meg korcsolyázni, mert ez a sportág olyan képességeket – például egyensúlyérzéket, mozgáskoordinációt – fejleszt, amelyeket később is jól lehet hasznosítani.

Kósa Lajos hangsúlyozta: külföldi példák, többek között az oroszoké is bizonyítja, hogy a két jeges sportág akkor tud előrelépni, ha összehangolja a működését.

Az MTI kérdésére Such György elmondta: Sipos Leventét, a jégkorongszövetség főtitkárát és Schulek Csabát, a korcsolyázószövetség ügyvezető igazgatóját bízták meg azzal, hogy bő negyedév alatt kidolgozzák az együttműködési megállapodás részletes tervezetét.

Legfrissebb hírek

Kovács Attila: Óriási lépés lenne egy magyar NHL-játékos

Amerikai sportok
2024.12.19. 14:01

Január közepéig lehet pályázni a 2029-es világbajnokságra

Jégkorong
2024.10.18. 11:38

Jégkorong: Szerencsés, hogy pozsonyi olimpiai selejtezővel indult az idény – Kolbenheyer Zsuzsanna

Jégkorong
2024.09.06. 09:26

Kolbenheyer Zsuzsanna: A jégkorong a legcsodásabb sport

Jégkorong
2024.06.01. 10:09

Jégkorong: Kolbenheyer Zsuzsanna az MJSZ új elnöke

Jégkorong
2024.05.30. 13:30

Jégkorong: A legjobbamat adtam a Fehérvárnak és a válogatottnak – Constantine

Jégkorong
2024.01.01. 18:51

Jégkorong: a halálos baleset után kötelező a nyakvédő az IIHF eseményein

Jégkorong
2023.12.05. 08:55

Jégkorong: az IIHF-elnök szerint előbb-utóbb Magyarországon is lesz elit-vb

Jégkorong
2023.02.25. 10:29
Ezek is érdekelhetik