Téli olimpia: Tóth Ivett is megjött, de rögtön el is megy

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)
Vágólapra másolva!
2018.02.09. 05:26
Svájcból Dubai érintésével csütörtökön helyi idő szerint valamikor este 11 tájban Tóth Ivett is megérkezett a pjongcsangi téli olimpiára. A műkorcsolyázó érkezésével immár teljes a magyar csapat létszáma Pjongcsangban, igaz, Tóth szombaton már el is hagyja az olimpiai falut.

„A megnyitóra érkeztem edzőmmel, Linda van Troyennel, de szombaton utazunk vissza Szöulba, hiszen a műkorcsolyázók csapatversenye és a rövid pályás gyorskorcsolyázók versenyei miatt csak nagyon kevés jégidőt kaptam volna a helyszínen, így inkább Szöulban készülünk az utolsó napokban” – mondta el a 19 éves műkorcsolyázó.

A női műkorcsolyázók első fellépése, a rövid program február 21-én lesz – a legjobb 24 versenyző aztán még egyszer jégre lép az olimpián: a kűrjeiket ők február 23-án mutatják be.

Legfrissebb hírek

Műkorcsolya: bronzérmes a Pavlova, Sviatchenko páros az angers-i GP-n

Téli sportok
2025.10.18. 21:42

Műkorcsolya: olimpiai indulóink egyéni csúcsot futottak

Téli sportok
2025.10.17. 21:33

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30

Gyulai Miklós támogatja a mezei futás felvételét a téli olimpia programjába

Atlétika
2025.10.09. 12:24

Milánó 2026: az NHL elnöke nem örül a leállásnak, de a játékosok miatt elfogadja

Amerikai sportok
2025.10.08. 18:34
Ezek is érdekelhetik