Téli olimpia: Kuzmina harmadik érme arany lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.17. 13:00
null
Anastasiya Kuzmina két ezüst után nyert aranyat Pjongcsangban (Fotó: AFP)
A női 12.5 km-es tömegrajtos versennyel folytatódott a sílövők programja a Pjongcsangban zajló téli olimpián. A győzelmet a szlovák Anastasiya Kuzmina szerezte meg a fehérorosz Darja Domracseva és a norvég Tiril Echkhoff előtt.

Az első lövészet után már az itt eddig két ezüstöt szerző (amúgy két aranynál járó) Kuzmina állt a legjobban, aki el is lépett a többiektől. Leginkább a címvédő Domracseva tudta még tartani vele a lépést. A két aranyat nyerő német Laura Dahlmeier viszont egyből hibával kezdett, így ő alaposan hátra került.

A helyzet a második lövészetek után sem változott, Kuzmina nagyjából tíz másodperccel vezetett Domracseva előtt, a többiek pedig már fél perc körüli hátrányban voltak. A szlovák a harmadik lövészetben sem rontott, Domracseva viszont igen, így Kuzminának már félperces előnye volt az olasz Dorothea Wierer előtt.

Az utolsó lövését elrontotta, de előnyéből így is bőven maradt, azonban Wierer is rontott, így aztán megint Domracseva lett az üldöző, igaz, 25 másodperces hátrányban, amelyből tudott ledolgozni, ám utolérnie már nem sikerült a szlovákot. A bronzérem a kétszer hibázó norvég Tiril Eckhoff nyakába került.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG

SÍLÖVÉSZET, NŐI 12.5 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY
1. Anastasiya Kuzmina (Szlovákia) 35:23.0 perc (1 lőhiba)
2. Darja Domracseva (Fehéroroszország) +18.8 mp hátrány (1)
3. Tiril Eckhoff (Norvégia) +27.7 (2)
4. Lisa Vittozzi (Olaszország) +45.6 (2)
5. Hanna Öberg (Svédország) +46.5 (1)
6. Dorothea Wierer (Olaszország) +47.3 (1)

 

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05

Milánó 2026: az infrastrukturális munkálatok felgyorsítását rendelte el az olasz kormány

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:50

Legendák vonultak vissza, új sztárok születtek – ilyen volt a biatlonidény

Képes Sport
2025.05.09. 17:29

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
2025.05.05. 17:22

Hét év után visszatér az olimpiai bronzérmes jégtáncos páros

Téli sportok
2025.05.01. 17:30

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
2025.04.16. 09:04

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14
Ezek is érdekelhetik