NS Hosszabbítás: téli olimpiai sztárok, sztorik, tények és interjúk 8 oldalon

– Bárkinek elmesélem, hogy az olimpián nemhogy az enyémet, de a lányok korijának pengéit is nekem kellett hajlítani, nem hiszik el, vagy legalábbis néznek nagyot. Döbbenetes, hogy akkor ez így volt, márpedig így volt, de hát valahonnan el kellett indulni. Rég volt… Az is nyolc évvel ezelőtt történt, amikor utoljára olimpián indultam, és persze szívemben és lelkemben sportoló maradtam, a sportolói énemet nehéz levetkőzni, ám azóta született egy kislányom. S egyébként sem érzem úgy, hogy képes lennék olyan magas színvonalon korizni. Viszont a versenyeket mindig követem, az olimpiát is fogom – ez egy újabb nagy fejlődés, hiszen az én időmben például még nem lehetett élőben követni egy világkupaverseny futamait. Korábbi csapattársammal, Lajtos Szandrával is arról beszélgettünk nemrég, hogy mennyi minden változott.

– Ha már a múltban kalandozunk, árulja el, mi maradt meg önben a két olimpiájáról, Torinóról és Vancouverről?
– Torinóban jóformán azt sem tudtuk az olimpiáról, hogy azt eszik vagy isszák. Minden szokatlan és minden más volt, ráadásul én mindkét olimpiára nagyon fáradtan érkeztem, akkor még nem volt olyan, hogy valakit esetleg pihentetnek egy-egy versenyen, és így, elcsigázottan azért elég nehéz volt élvezni az olimpiát… Torinóban csak négyen voltunk, és bár egy csapatot alkottunk, az mégsem úgy volt csapat, mint a vancouveri, hiszen a 2010-es olimpiára a női váltó kijutott, márpedig egy váltóval, egy váltóban mindig jobban érzi magát az ember, mint egyedül. Egyébként ha össze kellene hasonlítani a két versenyt, akkor egyértelműen Vancouvert mondanám, ég és föld volt a különbség a két olimpia között, már ami a hangulatot vagy éppen a szervezést illeti.
…Az elmúlt évtizedek legjobb magyar téli olimpiai eredményét, a 2006-os 4. helyet jegyző rövid pályás gyorskorcsolyázó, Huszár Erika ma a családjával Kanadában él, és edzőként dolgozik.
És a Hosszabbításban olvashatnak még arról, hogy…
…miért Ausztriának nyert aranyat 1994-ben a gyorskorcsolyázó Hunyady Emese.
…Sonja Henie-től a Torvill, Dean jégtánckettősig és Eddie, a Sastól a jamaicai bobosokig kik voltak a téli játékok legnagyobb egyéniségei.
…melyek az előttünk álló több mint két hét olimpiai helyszínei.
…melyek a téli ötkarikás játékok legemlékezetesebb kabalái, híres lánggyújtói, megnyitóbeszédet mondó politikusai és legeredményesebb sportolói.
…hogyan készült a rajtra Magyarország szöuli nagykövetsége.

Változások jöhetnek a Bajnokok Ligájában

NB I: hosszabbított a DVSC saját nevelésű játékosa

Vb 2022: ötvenkilenc percre nőtt az aktív játékidő