Alpesí sí: Julia Mancuso bejelentette visszavonulását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.19. 11:38
Bejelentette visszavonulását Julia Mancuso: az olimpiai bajnok amerikai alpesi sízőnek a Cortina d'Ampezzóban zajló világkupa pénteki (mai) lesiklása lesz az utolsó versenye.

„Sajnos nem volt lehetőségem, hogy ismét a világ legjobbjaival küzdjek, de így is büszke vagyok arra, amit pályafutásom során elértem” – mondta a négyszeres olimpiai érmes, 2006-ban Torinóban óriás-műlesiklásban ötkarikás aranyérmes Mancuso.„Sajnos nem volt lehetőségem, hogy ismét a világ legjobbjaival küzdjek, de így is büszke vagyok arra, amit pályafutásom során elértem” – mondta a négyszeres olimpiai érmes, 2006-ban Torinóban óriás-műlesiklásban ötkarikás aranyérmes Mancuso.

A 33 éves alpesi síző pályafutása során 398 vk-futamon indult, 36 alkalommal végzett dobogós helyen – először 2006-ban éppen Cortina d'Ampezzóban –, hétszer győzött. Ötször nyert érmet világbajnokságon, a különböző szakági vk-sorozatokban összesen hatszor volt dobogós.

A sportoló karrierjét éveken át csípősérülés nehezítette, 2015-ben megműtötték. Két idényt kihagyott, és csak decemberben tért vissza. „Nehéz, de tiszta szívvel búcsúzom a versenysporttól” – tette hozzá.

Mancuso rövid időre sem szakad el az élsporttól: a februári, téli olimpiára az NBC tévétársaság szakértőjeként utazik el a dél-koreai Pjongcsangba. Az elmúlt négy olimpián versenyzőként vett részt.

Legfrissebb hírek

Svájci dupla a férfi óriás-műlesiklóknál

Téli sportok
2025.03.26. 22:01

A montenegrói hadsereg mentette meg a kajakozás közben eltűnt horvát síklasszist – videó

Téli sportok
2025.03.11. 11:52

Alpesisí-vb: olasz diadal a párhuzamos csapatversenyben

Téli sportok
2025.02.04. 19:19

Petra Vlhová nem épül fel a februári alpesisí-világbajnokságra

Téli sportok
2025.01.20. 17:19

Nagyon hosszú rehabilitáció vár a hatalmasat eső klasszis francia síelőre

Téli sportok
2025.01.10. 19:02

Vérömleny keletkezett az óriásit bukó síelő koponyájában, műtétre lesz szüksége – hivatalos

Téli sportok
2024.12.27. 19:29

Hatalmasat esett a mezőny egyik legjobbja a bormiói lesiklóedzésen – videó

Téli sportok
2024.12.27. 14:06

Alpesisí-vk: Leitgeb Richárd a 49. műlesiklásban Alta Badián

Téli sportok
2024.12.23. 13:25
Ezek is érdekelhetik