Pjongcsang: Liu Shaolint motiválja, hogy az olimpia egyik esélyesének tartják

– Isten éltesse!
– Köszönöm szépen – válaszolta a hétfőn 22. születésnapját ünneplő Liu Shaolin Sándor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol nagyon sokan fogadták az olimpiára maximális, vagyis tíz versenyzővel utazó magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatottat. – Nagyon sok szép ajándékot, üzenetet kaptam, de kétségtelen, hogy az ezer méteren szerzett aranyérmem és a váltókvóta a legszebb meglepetés.

– Árulja el, bízott a sportszerű küzdelemben, bízott abban, hogy az ötcsapatos váltódöntőben Kazahsztán nem ér oda a dobogóra?
– Igen, végig reménykedtem benne, hogy minden úgy történik, ahogyan végül történt. Nagyon izgultam, sokkal jobban, mintha mi is ott lettünk volna a pályán: kiabáltam a csapatoknak, már persze a kazahokon kívül, hogy menjenek már gyorsabban. Egyértelmű volt, az a jó, ha az elején megindulnak a váltók, ha van tempó, hiszen a kazahok nem bírják. Az elődöntőben éppen az volt az egyik baj, hogy nem indult meg senki, így összetömörültek a csapatok, s abból rendszerint kizárás van… Húsz-huszonöt körrel a vége előtt én már biztos voltam benne, hogy meglesz a kvótánk, de a többiek a lelátó tetején még mindig üvöltöttek, szurkoltak, mindenkinél hangosabbak voltak a csarnokban.

– Emlékszik, kivel találkozott először, amikor eldőlt, hogy miénk a váltókvóta?
– Linával, a kínai edzőnkkel – akkor már sírt, nagyon. Én is majdnem elsírtam magam, hiszen meghatott a pillanat. Azt hiszem, csak Burján Csaba és én nem sírtunk.

– A többiek mind?
– Rég láttam férfit úgy sírni, mint Varnyú Alexet, olyan volt, mint egy kisgyerek. De ez nem baj, ilyenkor szabad, ilyenkor utat kell adni az érzelmeknek.

– Az elmúlt évek sikersorozata után talán nem túlzás kijelenteni, hogy a sors igazságtalansága lett volna, ha a férfiváltó nem szerez kvótát.
– Teljes mértékben egyetértek.

– De miért lett nehezebb a megszerzése, mint azt előzetesen gondoltuk, vártuk?
– Tényleg nem így terveztük a kvalifikációt, és néhány hibát elkövettünk mi is, hiszen a sorozat második és harmadik állomásán is buktunk, aztán a legvégén, Szöulban kizártak minket… Nem így kellett volna alakulnia, ezzel kapcsolatban nincs vita, szerencsére jól jöttünk ki belőle.

– Ebben a nehéz lelkiállapotban, még a férfiváltók döntője előtt hogyan lehet olyan higgadtan és jól versenyezni, mint ahogyan ön ezer méteren? Fura kérdés, de ilyen helyzetben hogyan tudott nyerni?
– Próbáltam kizárni a feszültséget, az izgalmat, próbáltam nem figyelni az egész helyzetre és mindent beletenni a futásaimba. Úgy voltam vele, hogy a kizárás miatt aznap már nincs váltóversenyünk, és meg akartam mutatni mindenkinek, hogy mi vagyunk a legjobbak még úgy is, hogy az előző napon igazságtalan bírói döntés sújtott minket. Sikerült, de egész vasárnap éreztem, hogy uralom a futamokat.

– Ugye tudja, hogy pazar világkupa-szereplésének köszönhetően most mint az olimpiai egyik esélyeseként beszélnek önről?
– Nagyon helyes. Örülök, hogy mások is így gondolják, hogy külföldi szakportálok is így vélekednek, engem csak még inkább motivál.

– Mindegyik távon nyert érmet a világkupa-sorozatban, el is bizonytalanított sokakat – itt az idő, hogy tisztázza: melyik a kedvenc távja?
– Ha ötszázon és ezren második vagyok egy világkupa-viadalon, az már nem olyan érzés, mint korábban volt, ezt nem tagadom. Ezerötszázon viszont még nem szereztem érmet versenyen, ebben a sorozatban sikerült először – de ez még mindig nem arany, így a világkupa-győzelem egyértelműen célom.

– Az olimpiai arany nem lesz jó?
– Úgy pláne jó lesz!

– Jól látom, hogy bár csak nemrég szállt le a gép, már indul is vissza a tranzitba?
– Igen, néhány napra Nagy-Britanniába repülök a kedvesemhez, Elise Christie-hez, aztán megkezdődik a felkészülés a pjongcsangi olimpiára.