Dopping: az olimpiai bajnok orosz is örökös eltiltást kapott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.22. 15:05
Doppingvétségen ért négy orosz szkeletonost tiltott el örökre, illetve törölte eredményeit a 2014-ben Szocsiban rendezett ötkarikás játékokról szerdán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

A NOB beszámolója szerint a férfiaknál győztes Alekszandr Tretyjakovot, valamint a nőknél harmadik Jelena Nyikityinát megfosztották érmétől. Utóbbi az elmúlt hétvégén megnyerte a világkupa szezonbeli második versenyét Park Cityben.

Mellettük Marija Orlova és Olga Potyilicina érintett még az ügyben.

Mind a négy sportolóra a Denis Oswald által vezetett bizottság vizsgálatát követően szabták ki a büntetést. Ez a bizottság csaknem harminc olyan orosz sportolót ellenőrzött, akinek a pozitív mintáját – a vád szerint – tisztára cserélték ki a moszkvai doppingellenőrző laborban.

A NOB várhatóan a következő, lausanne-i végrehajtó bizottsági ülésének első napján, december 5-én határoz majd arról, hogy orosz sportolók indulhatnak-e a pjongcsangi téli olimpián.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
14 órája

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
2025.03.04. 17:25

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2025.03.03. 18:14

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13

Pozitív doppingtesztet adott a Frankfurt Marathon kétszeres bajnoka

Atlétika
2025.02.24. 16:38

„Egy pályafutásnak gyakorlatilag vége, anélkül, hogy ítélet lenne” – Borbély Zoltán Kenderesi Tamás ügyéről

Úszás
2025.02.24. 13:40
Ezek is érdekelhetik