Dopping: tizenhárom hónapra tiltották el az olimpiai bajnokot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.10. 16:38
Tizenhárom hónapos eltiltást kapott Therese Johaug olimpiai bajnok sífutó, aki pozitív tesztet produkált tavaly októberben.

A pénteken nyilvánosságra hozott büntetés visszamenőleg október 18-ától érvényes, azaz a novemberben kezdődő következő világkupaszezonban és a 2018 februárjában sorra kerülő pjongcsangi téli olimpián már szerepelhet a norvég versenyző.

Johaug szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebol nyomaira bukkantak egy előre be nem jelentett ellenőrzés során. A 28 éves sífutó azzal magyarázta az esetet, hogy a tiltott szer a Trofodermin nevű napvédő krémben volt, amelyet Fredrik Bendiksen csapatorvostól kapott.

Johaug tagja volt a 2010-es vancouveri téli játékokon 4x5 kilométeres váltóban győztes norvég válogatottnak, emellett pedig hét világbajnoki címe van.

Legfrissebb hírek

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Két évre eltiltották az Eb-ezüstérmes orosz gyorsúszót

Úszás
2025.05.27. 15:59

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Tenisz: a vitamininfúzió határértékének túllépése miatt eltiltották a párosban kétszeres Grand Slam-győztest

Tenisz
2025.04.29. 10:06
Ezek is érdekelhetik