Műkorcsolya: ISU-elnök lenne az MOKSZ nemzetközi igazgatója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.26. 09:43
Versenybe száll a Nemzetközi Korcsolyázószövetség (ISU) elnöki posztjáért Sallak György, a magyar szövetség (MOKSZ) nemzetközi igazgatója – jelentette be a sportvezető a hazai szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Sallak György – aki a jövő heti, bostoni műkorcsolya-világbajnokság helyszínén tájékoztatja szándékáról a nemzetközi szövetség vezetőit – elmondta, úgy érzi, van esélye az elnöki poszt elnyerésére.
Sallak mellett eddig a francia Didier Gailhaguet és a brit Christopher Buchaman jelezte kandidálási szándékát.
Sallak mellett eddig a francia Didier Gailhaguet és a brit Christopher Buchaman jelezte kandidálási szándékát.

Orendi Mihály, az MOKSZ ügyvezető igazgatója a debreceni junior műkorcsolya-, és jégtánc-világbajnokságot értékelve kiemelte, a Főnix Csarnokban rendezett korosztályos viadal nagyon jól sikerült.

Április 7. és 9. között hazánk újabb világversenynek ad otthont, a Syma-csarnokban sorra kerülő szinkronkorcsolya-vb-n 21 ország 26 csapata versenyez, a magyar színeket a Team Passion képviseli.

„Eredményes felkészülésen és versenyeken vagyunk túl, bízunk abban, hogy hazai közönség előtt sikerül szép eredményt elérnünk” – mondta Gulyás Erika vezetőedző.

Legfrissebb hírek

Egy napig „titkolták” a magyarok győzelmét

Népsport
2025.02.25. 09:58

Műkorcsolya: szerdától szombatig Debrecenben rendezik a junior-vb-t

Téli sportok
2025.02.24. 16:07

Téli EYOF: Ekker Léna küzdeni akarásból jelesre vizsgázott

Téli sportok
2025.02.12. 16:09

Kűrt futhat Tallinnban az Ignateva, Szemko duó

Téli sportok
2025.01.31. 18:28

Műkorcsolya Eb: odaérnek a dobogóra Pavlováék?

Egyéb egyéni
2025.01.28. 14:25

Bravúrral jutott ki a junior műkorcsolya vb-re a magyar páros

Téli sportok
2025.01.26. 11:41

Költészet pengeélen – Szilassy Nadine műkorcsolyázó verseket is írt

Népsport
2025.01.16. 09:42

Az orosz korcsolyázók is indulhatnak az olimpiai kvalifikáción

Téli sportok
2024.12.21. 12:24
Ezek is érdekelhetik