Gyorskorcsolya Eb: Nagy Konrád a 18. az első nap után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.01.10. 18:41
Az első versenynap után a 18. helyen áll Nagy Konrád a gyorskorcsolyázók Európa-bajnokságán az oroszországi Cseljabinszkban.

A 22 éves debreceni versenyző – aki a tavalyi kontinensviadalon összetettben 22. volt, legerősebb számában, 1500 méteren pedig 14. – a szombati első távon, 500 méteren 37.28 másodperces eredménnyel 13. lett, majd a második siklása alkalmával 6:53.53 perccel a 19. időt érte el 5000 méteren a 21 fős mezőnyben.

Vasárnap előbb az 1500 méter következik – ezen Nagy Konrád 26. volt a tavaly februári szocsi olimpián –, azután az összetett első nyolc helyezettje léphet jégre a záró számban, 10 000 méteren.

Az első három helyen – a nemzetközi szövetség honlapjának eredményközlése szerint – három holland versenyző, Koen Verweij, Sven Kramer és Wouter olde Heuvel áll.

A nők az 500 és a 3000 méteres versenyen vannak túl, náluk a holland Ireen Wüst vezet a cseh Martina Sáblíková és a holland Linda de Vries előtt. Az Eb záró napján számukra 1500, illetve 5000
méteres táv következik.

Legfrissebb hírek

Gyorskorcsolya: 500 méteren is országos csúcsot futott Kim Minseok Calgaryban

Téli sportok
2025.01.27. 07:05

Gyorskorcsolya: országos csúccsal a leggyorsabb volt ötszáz méteren Kim Min Seok az Eb-n

Téli sportok
2025.01.11. 13:24

Gyorskorcsolya Eb: újabb három holland aranyérem

Téli sportok
2024.01.06. 18:06

Gyorskorcsolya Eb: holland sikerek a nyitó napon

Egyéb egyéni
2024.01.05. 23:12

Gyorskorcsolya Eb: összetettben is holland aranyak születtek

Téli sportok
2023.01.08. 21:00

Gyorskorcsolya Eb: mindkét nemnél kettős holland siker sprintben

Téli sportok
2023.01.07. 17:25

Gyorskorcsolya Eb: Nagy Konrádnak az 1500 méter sem sikerült

Téli sportok
2022.01.09. 18:39

Gyorskorcsolya Eb: taroltak a hollandok szombaton

Téli sportok
2022.01.08. 18:04
Ezek is érdekelhetik