Gyorskorcsolya: országos csúccsal a leggyorsabb volt ötszáz méteren Kim Min Seok az Eb-n

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2025.01.11. 13:24
Kim Min Seok országos csúccsal mutatkozott be az Eb-n (Fotó: HUNSKATE)
Remek bemutatkozás a heerenveeni Eb-n: a magyar színekben futó Kim Min Seok 500 méteren a leggyorsabb volt – hétéves országos csúcsot döntött meg.

Bár edzői úgy vélték, 500 és 1500 méteren ott lehet a legjobb három között Kim Min Seok a heerenveeni kontinensviadalon, túlzott terhet nem tettek a korábban dél-koreai színekben futó, egyébként olimpiai ezüstérmes gyorskorcsolyázó vállára, hiszen eltiltása miatt három évet kihagyott.

De hogy jó formában van, azt az is mutatta, hogy már az első lehetőséget megragadta, s a naganói világkupa-viadalon november végén előbb 1500, majd 1000 méteren is „visszafutott” a legjobbak közé – kihagyása miatt először csak a B-divízióban léphetett jégre, onnan küzdötte vissza magát a legjobbak közé.

Heerenveenben Kim az összetett versenyben indul, s ennek első távja volt az ötszáz méter, amelyet megnyert 35.63-as idővel – ezzel Nagy Konrád 2017-es rekordját (35.94) adta át a múltnak

Az összetett viadalon érmet nem osztanak távonként, „csak” virágceremónia van, s azt reméljük, nem csak az ötszáz után kap bokrétát Kim, hiszen a legjobb távja az ezerötszáz, azt vasárnap rendezik Heerenveenben – szombaton még az ötezer méter vár rá (a szám rajtja: 15.49).

A verseny sajátossága miatt az összetettben általában a hosszabb távok „tudói” viszik el az érmeket, úgyhogy az éremszerzés Hollandiában nem feltétlenül reális még akkor sem, ha ilyen jól és ilyen gyorsan kezdte az immár magyar állampolgárságú koris az Európa-bajnokságot.

 

Legfrissebb hírek

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 1500 méteren is 12. lett, Stolz arany nélkül maradt a vb-n

Egyéb egyéni
2025.03.16. 14:17

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 12. 1000 méteren a vb-n

Téli sportok
2025.03.15. 17:22

Rövid pályás gyorskorcsolya: hatodik a női váltó a pekingi vb-n; Liu Shaoang bronzérmes

Téli sportok
2025.03.15. 11:18

Távonkénti gyorskorcsolya-vb: három holland arany pénteken

Téli sportok
2025.03.14. 22:05

Rövid pályás gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a női váltó a vb-n

Téli sportok
2025.03.14. 15:26

Nicky Gooch: Jó döntéseket kell hozni a rövid pályás gyorskorcsolya-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.03.13. 11:52

53 évesen jelentette be a visszavonulását az ötszörös olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.03.10. 11:53

Kim Minszok 15. lett 1000 méteren Heerenveenben

Téli sportok
2025.03.01. 18:43
Ezek is érdekelhetik