Szocsi 2014: nem fenyegeti veszély a női hokit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.12. 13:37
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nagyon elégedett a női jégkorongtorna átalakított lebonyolításával, a szervezet szerint a sportágnak nem kell tartania attól, hogy lekerül a programról. Mark Adams, a NOB sajtófőnöke jelezte: eddig elégedettek a szocsi viadal színvonalával, és ez a módosításoknak köszönhető.

A mostani játékokon a résztvevő nyolc csapatot két négyesbe sorolták, de van egy erősebb és egy gyengébb kvartett, a besorolás a világranglista alapján történt. Az erősebb csoport első két helyezettje egyből elődöntős lesz, míg a harmadik és negyedik helyezett találkozik majd a gyengébb négyes első és második helyezettjével az elődöntőbe jutásért.

Az új rendszerben nincsenek kiütéses, több mint tízgólos különbségeket hozó mérkőzések.

A sportágban kizárólag a kanadaiak és az amerikaiak nyertek eddig olimpiát és világbajnokságot, a többiek nem is nagyon tudták megszorongatni őket.

A magyar U18-as válogatott tavaly az elit világbajnokságon hatodik volt, így van némi remény arra, hogy a négy év múlva sorra kerülő pjongcsangi olimpiára kijusson.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás gyorskorcsolya: Somodi Maja az elődöntőben folytathatja 1500 méteren Montrealban

Téli sportok
2025.10.11. 07:18

Milánó 2026: még nincs kész az olimpiai falu

Téli sportok
2025.10.09. 11:17

Műkorcsolya: Vlasenko Aleksandr 11. a rövidprogram után Pekingben

Téli sportok
2025.09.20. 09:15

Szombaton rendezik a Havas Sportok Családi Napját

Téli sportok
2025.09.15. 12:51

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35

Milánó 2026: bemutatták az érmeket

Téli sportok
2025.07.15. 20:01

Vége a bőséges éveknek – Moncz Attila publicisztikája

Téli sportok
2025.03.20. 22:48

53 évesen jelentette be a visszavonulását az ötszörös olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.03.10. 11:53
Ezek is érdekelhetik