Szocsi 2014: a kanadai hokisok újra döntőbe jutottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.21. 20:09
null
Jamie Benn (jobbra) és Corey Perry ünnepli Kanada győztes gólját (Fotó: Reuters)
A címvédő kanadai válogatott lesz Svédország ellenfele a szocsi olimpia férfi jégkorongtornájának döntőjében, miután az elődöntő második mérkőzésén 1–0-ra legyőzte az Egyesült Államokat.

 

Nagy iramban kezdett a legutóbbi olimpia két döntőse, de hiába volt Kanadának 16, az Egyesült Államoknak pedig 11 lövése, az első harmad nem hozott gólt.

A második játékrészből viszont két perc sem telt, amikor a kapuba került a korong. A kanadaiak gyönyörű góllal szerezték meg a vezetést: Jay Bouwmeester belőtte Jamie Benn-nek a pakkot, aki tökéletesen tette bele az ütőjét, Jonathan Quicknek esélye sem volt a védésre. 1–0

Zach Parise emberelőnyből viszonylag gyorsan egyenlíthetett volna, ám Carey Price bravúrral megakadályozta ebben. Az amerikaiak ezután még egyszer fórba kerültek, de ezzel sem éltek.

Volt még húsz percük, hogy kiharcolják legalább a hosszabbítást, ám a záró harmadban sem tudták mattolni Price-ot. A Montreal Canadiens 26 éves kapusa 31 védéssel ért el shutoutot. A másik oldalon Quickre sem lehetett panasz – a harmadik játékrészben is bemutatott néhány bravúrt –, ám hiába hárított 37 kanadai lövésből 36-ot, Benn találata elégnek bizonyult Kanadának a győzelemhez.

TÉLI OLIMPIA, SZOCSI 2014
FÉRFI JÉGKORONGTORNA, ELŐDÖNTŐ
KANADA–EGYESÜLT ÁLLAMOK 1–0 (0–0, 1–0, 0–0)
Gólszerző: Benn (1–0, Bouwmeester, 21.41)
Lövések: 37, ill. 31
Kiállítások: 6, ill. 4 perc

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Svédország–Finnország 2–1 (0–0, 2–1, 0–0)

Gólszerző: O. Jokinen (0–1, Vatanen, 26:17), L. Eriksson (1–1, J. Ericsson, Bäckström, 31:39), E. Karlsson (2–1, Steen, D. Sedin, 36:26 – emberelőny)
Lövések: 25, ill. 26
Kiállítások: 10, ill. 4 perc

Legfrissebb hírek

Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Téli sportok
2025.10.16. 14:25

Milánó 2026: csúszik a nagy jégkorongcsarnok átadása, a magyar U20-asok máshol játszanak

Téli sportok
2025.10.16. 10:12

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Milánó 2026: Kozuback Kamilla biztos benne, hogy ott lesz a játékokon

Téli sportok
2025.10.09. 19:30

Gyulai Miklós támogatja a mezei futás felvételét a téli olimpia programjába

Atlétika
2025.10.09. 12:24

Milánó 2026: az NHL elnöke nem örül a leállásnak, de a játékosok miatt elfogadja

Amerikai sportok
2025.10.08. 18:34

Téli olimpiára kerülhet a cyclo-cross és a mezei futás

Kerékpár
2025.10.08. 14:50

Milánó 2026: két helyszínes megnyitó, országonként négy zászlóvivővel

Téli sportok
2025.10.07. 17:06
Ezek is érdekelhetik