NOB: nem szabad fizetni az olimpiai részvételért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.05. 15:04
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Szocsiban zajló közgyűlésén a tagok elutasították, hogy a szervezet fizessen a sportolók olimpiai részvételéért.

A kérdés a NOB hosszú távú stratégiai elképzeléseinek részeként került napirendre, s a nagy amerikai profi sportok kapcsán merült fel.

Az amerikai profi ligák közül a kosárlabda-bajnokság (NBA) 1992 óta minden nyári játékokra elengedi játékosait, s ebben hosszú távon sem várható változás. A jégkorongliga (NHL) esetében ugyanakkor már nem ilyen egyszerű a helyzet, ugyanis csak hosszas tárgyalások után egyezett bele az NHL, hogy a pénteken kezdődő szocsi téli olimpia alatt 16 napig szüneteltesse az alapszakaszt. A baseball pedig többek között éppen azért nem kerülhetett vissza a műsorba, mert az MLB elzárkózott a nyári bajnoki szünet elöl.

„Lejtőre kerülünk, ha fizetni kezdünk azért, hogy a sportolók részt vegyenek az olimpián. Ez abszolút ellentétes a játékok alapelveivel” – mondta el véleményét a témában Barry Maister, a NOB új-zélandi tagja.

Jean-Claude Killy háromszoros olimpiai bajnok alpesi síző, a NOB francia tagja szerint pedig minden ilyen javaslat eleve „elátkozott gondolat”.

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik