Alpesi sí: Gut átvette a vezetést az összetettben, Miklós a 40.

Vágólapra másolva!
2013.12.08. 20:46
null
Lara Gut meggyőző fölénnyel vezeti a női mezőnyt alpesi síben (Fotó: solothurnerzeitung.ch)
Szoros versenyben Lara Gut szerezte meg a győzelmet a női alpesi síelők szuper-G világkupaversenyén. A svájci ezzel az összetettben átvette a vezetést. Az amerikai Lindsey Vonn sérülten is egyre jobban formába lendül, ezúttal az ötödik lett.

 

Lara Gut mindössze három százados különbséggel nyerte meg a vasárnapi szuper-G vk-versenyt a kanadai Lake Louise-ban. A svájci ezzel ismét az élre került az összetett világkupában, miután a pénteki és a szombati lesiklást megnyerő német Maria Höfl-Riesch csak a 19. lett. Gut már négy győzelmet számlál ebben a szezonban, és a jelek szerint harcban lesz az összetett első helyéért.

Az amerikai Lindsey Vonn, aki már korábban elmondta, hogy nem igazán ép térdszalaggal vállalja a versenyzést, pénteken még csak a 40. pozíciót szerezte meg, most vasárnap már egészen az ötödikig jött előre.

Miklós Editnek nem sikerült a pontszerzés az igen erős mezőnyben, de nem vallott szégyent. Egy 38. és egy 35. hely után most a gyengébbik számában a 40. lett az 58 induló között.

ALPESI SÍ, VK-VERSENY, LAKE LOUISE (Kanada)
Női szuper-G

1. Lara Gut (svájci) 1:22.86
2. Tina Weirather (liechtensteini) +0.03
3. Anna Fenninger (osztrák) +0.33
...40. Miklós Edit +2.86
A szakági vk állása (még 4 verseny van hátra)
1. Lara Gut 200 pont
2. Anna Fenninger 140
3. Nicole Hosp (osztrák) 82
Az összetett vk állása (még 26 verseny van hátra)
1. Lara Gut 446 pont
2. Maria Höfl-Riesch (német) 405
3. Anna Fenninger és Tina Weirather 345-345

Legfrissebb hírek

Úry Bálint és Tóth Zita nyerte meg az óriás-műlesiklást az alpesisí-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:23

Alpesisí-vb: három magyar került be a férfi műlesiklás vasárnapi versenyébe

Téli sportok
2025.02.15. 17:45

Téli EYOF: rögtön két érmet szerzett a magyar csapat!

Téli sportok
2025.02.11. 15:50

Shiffrin poszttraumás stressz-szindrómában szenved

Téli sportok
2025.02.11. 11:10

Váratlan amerikai világbajnoki cím női lesiklásban

Téli sportok
2025.02.08. 16:56

Alpesisí-vk: Leitgeb az első futamban kiesett Schladmingban

Téli sportok
2025.01.29. 19:37

Alpesisí-vk: Leitgeb az első futamban kiesett Kitzbühelben, Clément Noël győzött

Téli sportok
2025.01.26. 15:42

Hihetetlen visszatérés – Morvai Katalin publicisztikája

Téli sportok
2025.01.12. 23:51
Ezek is érdekelhetik