Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nem jutott döntőbe a férfi váltó

Vágólapra másolva!
2013.03.09. 17:31
A magyar férfi váltónak nem sikerült a döntőbe jutnia a Debrecenben zajló rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokság szombati napján.

A Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Béres Bence, Burján Csaba összetételű staféta a kínaiakkal, a dél-koreaiakkal és a kanadaiakkal került egy futamba az elődöntőben, ahol beigazolódott a papírforma.

A magyar csapat 15 körrel az 5000 méteres táv leküzdése előtt jelentős hátrányba került, igaz, addig is a negyedik helyen haladt, de viszonylag közel volt az ellenfeleihez.

A célba érkezés aztán nagy izgalmakat hozott, hogy a második helyért harcoló kanadai és kínai váltó között mindössze két tizedmásodperc volt a különbség a végén, a győztes dél-koreaiak mögött Kanada jutott a vasárnapi döntőbe.

A magyar váltó a Főnix Csarnok 2500 nézőjének hangos biztatásától kísérve a negyedik helyen haladt át a célvonalon. A hazai női staféta – még pénteken – szintén búcsúzott az elődöntők során.

Legfrissebb hírek

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Short track: Árendás Mihály álma a 2030-as olimpia

Utánpótlássport
2025.02.28. 13:17

Short track: érmes reményekkel várják a magyarok a junior-vb-t

Utánpótlássport
2025.02.26. 16:26

Short track: Olyan volt, mint egy álom – Z. Molnár Natasa az EYOF után

Utánpótlássport
2025.02.19. 09:14

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült

Egyéb egyéni
2025.02.16. 20:21

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra nyolcadik 1000 méteren Milánóban

Téli sportok
2025.02.15. 18:24

Téli EYOF: magyar aranyérem rövid pályás gyorskorcsolya váltóban

Téli sportok
2025.02.15. 12:56

Mindhárom távon gond nélkül vette az első akadályt Jászapáti Petra a milánói WT-viadalon

Téli sportok
2025.02.14. 19:42
Ezek is érdekelhetik