Alpesi sí: Miklós Edit lesiklásban végigverte az osztrák mezőnyt

Vágólapra másolva!
2012.03.27. 10:39
Címkék
A felnőttek és a juniorok között egyformán Miklós Edit diadalmaskodott lesiklásban az alpesi sízők múlt hét végi osztrák bajnokságán, ezzel jelentős mennyiségű világranglistapontot szerzett.

A hazai szövetség hétfő esti tájékoztatása szerint a tavaly januárban honosított, csíkszeredai születésű versenyző ezekkel az eredményekkel várhatóan az 52-53. helyet foglalja majd el lesiklásban a nemzetközi szövetség (FIS) világranglistáján, s ha megfelelő támogatást kap, a következő szezonban már jobb rajtpozícióból indulhat a világkupafutamokon.

Miklós 2010 februárjában a vancouveri téli olimpia lesiklóversenyében megsérült, s a hosszú gyógyulás után a nemzetváltás miatt elveszítette az addig megszerzett ranglistapontjait. Ezt követően a 2011–2012-es szezonban tudott csak teljes értékűen versenyezni, de – amint a honi szövetség közleménye fogalmaz – „szponzorok híján, valamint a hazai szövetség négy szakágára jutó csekély mértékű állami támogatásából nem tudta felkészülését megfelelő módon finanszírozni”.

Miklós a szezonnyitó tengerentúli versenyeken nem tudott rajthoz állni, ennek ellenére a január végi, St. Moritzban rendezett vk-n – első magyar nőként – pontot szerzett, ilyenre a honi alpesi sízés történetében legutóbb 30 éve volt példa.

A közlemény szerint Miklós a szezonzáró németországi versenyeken még gyarapíthatja világranglistapontjait, s megfelelő szponzori vagy állami támogatással a következő idényt már Dél-Amerikában kezdheti meg. Ha a felkészülési körülményei javulnak, a jövő évi, schladmingi világbajnokságon tehetségéhez és tudásához méltó eredményeket érhet el, ráadásul ez a viadal már a 2014-es szocsi téli olimpiai kvóták megszerzése szempontjából is jelentős esemény lesz.

Legfrissebb hírek

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
17 perce

Yamal a BL-nyitányról is lemaradhat, Flick a spanyol szövetséget hibáztatja

Spanyol labdarúgás
19 perce

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
22 perce

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
56 perce

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Ismét közel félszáz gólt szerzett a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
1 órája

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
1 órája

TCR World Tour: argentin dobogó, és Michelisz-pontszerzés a második ausztráliai futamon

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik