Sílövészet: Neuner három lövőhibával is nyerni tudott odahaza

Vágólapra másolva!
2012.01.08. 14:25
Címkék
A női 12.5 km-es tömegrajtos versennyel folytatódott a sílövők világkupa-sorozata a németországi Oberhofban. A győzelmet a német Magdalena Neuner szerezte meg a norvég Tora Berger és honfitársnője, Andrea Henkel előtt.
Az első sorozatot követően még az egész verseny során hibátlanul lövő francia Marie Laure Brunet vezetett, a másodikban viszont az ukrán Vita Szemerenko. Ő azonban ezután kettőt is rontott, s ekkor Henkel lépett meg a többiektől, akivel csak Berger és az első három sorozatában szintén egyszer hibázó Neuner tudta tartani a lépést. Az utolsó sorozathoz nagyjából együtt érkezett a három versenyző, s ezúttal egyikőjük sem rontott, de Berger kapkodta le leggyorsabban a célokat, így öt másodperces előnnyel vágott neki az utolsó két és fél kilométernek. Neuner azonban a nyomába eredt, s gyorsan ledolgozta hátrányát, aztán egy emelkedőn majd ugyanennyit hozzá is tett. Neuner végül a hazai közönség előtt izgalommentesen szerezte meg a győzelmet, s tovább növelte előnyét az összetett világkupában a fehérorosz Darja Domracseva előtt, aki csak a hetedik helyen végzett.
SÍLÖVŐ-VK, OBERHOF (NÉMETORSZÁG)
NŐI 12.5 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY
1. Magdalena Neuner (német) 40:02.2 (3)
2. Tora Berger (norvég) +12.5 (2)
3. Andrea Henkel (német) +23.8 (1)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Magdalena Neuner (német) 456 pont
2. Darja Domracseva (fehérorosz) 417
3. Olga Zajceva (orosz) 378
SÍLÖVŐ-VK, OBERHOF (NÉMETORSZÁG)
NŐI 12.5 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY
1. Magdalena Neuner (német) 40:02.2 (3)
2. Tora Berger (norvég) +12.5 (2)
3. Andrea Henkel (német) +23.8 (1)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Magdalena Neuner (német) 456 pont
2. Darja Domracseva (fehérorosz) 417
3. Olga Zajceva (orosz) 378

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
9 perce

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
31 perce

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
1 órája

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2 órája

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
8 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
9 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik