Téli ifjúsági olimpia: száz nap múlva rajt Innsbruckban

Vágólapra másolva!
2011.10.05. 15:41
Címkék
Száz nap múlva, 2012. január 13-án kezdődik az I. téli ifjúsági olimpia, amelynek az osztrák Innsbruck ad otthont.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdai beszámolója szerint a játékok január 22-ig tartanak majd, s az eseményen 6 sportág 15 szakágának 63 versenyszámában 1060 sportoló vesz részt.

Innsbruck – amely 1964-ben és 1976-ban „normál” téli olimpiának volt a gazdája – 2008. december 12-én nyerte el a korosztályos csúcstalálkozó megrendezésének jogát a finn Kuopio városát legyőzve.

Az első ifjúsági téli olimpián résztvevő magyar csapat névsora a MOB tájékoztatása szerint december 11-én válik teljessé.

„Magabiztosan kijelenthető, hogy a sport, a nevelés és a kultúra szemszögéből nézve magas színvonalú, de a kiadási oldal szempontjából tekintve visszafogott esemény előtt állunk – áll a MOB közleményében. – A sport és az Olimpiai Mozgalom igazi ünnepét láthatják az érdeklődők Innsbruckban, amely a téli sportok szerelmesei számára valódi úti cél lesz jövő januárban.”

Az első ifjúsági téli olimpia versenyeit nyolc helyszínen rendezik, s a korábbi ötkarikás versenylétesítményeket is használni fogják. A házigazdáknak tulajdonképpen csak az olimpiai falut kellett megépíteniük, ez a MOB tájékoztatása szerint modern és rendkívül környezetbarát épületkomplexum lett.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2007-ben, Guatemalában döntött arról, hogy 2010-től megrendezik az ifjúsági ötkarikás eseményeket, amelyeken 14 és 18 év közötti fiatalok vehetnek részt.

Az I. nyári ifjúsági olimpiát Szingapúrban rendezték tavaly augusztusban.

Legfrissebb hírek

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
18 perce

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
38 perce

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
47 perce

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
1 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
1 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik