Műkorcsolya: hat ország is bejelentkezett a vb megrendezésére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.03.22. 16:14
Címkék
Oroszország kedden hivatalosan megpályázta az idei műkorcsolya-világbajnokság megrendezését, miután az eredetileg március végére tervezett eseménynek a földrengés és szökőár sújtotta Japán nem tudott otthont adni.

Vlagyimir Putyin miniszterelnök kedden azt mondta, Oroszország a vb megszervezésének és lebonyolításának összes költségét fedezni tudja.

„Úgy gondolom, hogy segítő kezet nyújthatunk japán kollégáinknak és az ISU-nak is – fogalmazott a kormányfő. – Nincs szükségünk semmilyen segítségre, nem túl drága a rendezés, így biztosan fedezni tudjuk a kiadásokat. Ez részünkről több, mint egy jó szándékú gesztus."

Az oroszok a 14 ezer férőhelyes moszkvai Hodinka-arénát jelölték ki helyszínnek, amely 2007-ben a jégkorong-világbajnokságnak adott otthont. Moszkvában legutóbb 2005-ben volt műkorcsolya-vb, akkor a Luzsnyiki-jégcsarnokban rendezték meg a versenyt.

A nemzetközi szövetség (ISU) elnökének kedd délutáni tájékoztatása szerint összesen hat pályázat érkezett be az idei műkorcsolya-világbajnokság megrendezésére. Ottavio Cinquanta, az ISU vezetője elmondta, hogy Oroszország (Moszkva) mellett Kanada (Vancouver), az Egyesült Államok (Colorado Springs, Lake Placid vagy New York), Finnország (Turku), Ausztria (Graz) és Horvátország (Zágráb) küldte el a jelentkezését.

Az ISU szerdán vagy csütörtökön dönt majd a rendezőről, s akkor jelöli majd ki a vb új időpontját, mely vélhetően április végén vagy május elején lesz.

A március 11-én Japánban bekövetkezett, több ezer halálos áldozattal járó természeti katasztrófa után az ISU elhalasztotta a vb-t, majd a tokiói szervezők hétfőn bejelentették, hogy később sem tudják vállalni a lebonyolítást.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő

Kézilabda
11 perce

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
12 perce

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
18 perce

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
27 perce

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
34 perce

NS-klub: Kolodzey Tamás ötven éve tudósítja töretlenül az olvasókat

Egyéb egyéni
39 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2025–2026

Vízilabda
48 perce

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk ” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik